7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTermészetvédelem, élőlények védelmeIndonézia kiakadt Leonardo DiCaprióra

Indonézia kiakadt Leonardo DiCaprióra

Az indonéz bevándorlási hivatal vezetője, Ronny Sompie bajkeverőnek nevezte és az országból való kitoloncolással illetve a vízuma bevonásával fenyegette meg Leonardo DiCapriót, miután a harcos környezetvédő sztár több Instagram-posztban is bírálta az őserdőt és az állatokat halálra ítélő helyi pálmaolajbizniszt.

 

Indonézia kiakadt Leonardo DiCaprióra

DiCaprio március 26-án érkezett meg Indonéziába. Ázsiai körútja előző állomása Japán volt, ahol nemrég mutatták be A visszatérőt, aminek a főszerepéért idén végre megkapta a régen megérdemelt Oscar-díjat. A színész a napokban egy szumátrai nemzeti parkban vendégeskedett, és az ott látottak hatására írta meg azokat az Instagram-posztokat, amiken teljesen kiakadt az indonéz kormány -írja a Guardian.
A sztár szerint mostanra olyan aggasztó méreteket öltött az őserdők kiirtása és a területek olajpálmákkal való beültetése, valamint az indonéziai bányászat, ami már komolyan veszélyezteti az őshonos elefántok, orangutánok, tigrisek és orrszarvúk élőhelyét. Szerencsére a kiutasítástól és a vízuma érvénytelenítésétől már nem kell félnie, mert mire az indonéz kormány hivatalosan reagált a posztjára, már elhagyta az országot- írta az index.

 

Indonézia kiakadt Leonardo DiCaprióra2
Forrás: greenfo

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem