7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekIndokolt a tájékoztató kampány a kormányszóvivő szerint

Indokolt a tájékoztató kampány a kormányszóvivő szerint

forrás: MTI

A hazai és a nemzetközi közeg is indokolja a működő magyar reformokról indítandó kormányzati tájékoztató kampányt – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Kovács Zoltán azt mondta: Magyarországon az ellenzék tevékenysége indokolja ezt, amely „nettó hazugságokat, csúsztatásokat” is jelent; ha az ellenzéken múlna, az emberek azt éreznék, hogy ez egy szörnyű ország, ahol élni is fájdalom. Emellett a nemzetközi környezetben a szemünk előtt kirajzolódó „görög dráma” miatt sem árt tudatosítani az emberekben, hogy honnan indult és mostanra hová jutott Magyarország – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Felidézte: korábban mindenhol azt mondták, hogy a kormány tervei nem fognak működni, nem szabad konfliktust vállalni az európai uniós intézményekkel, ehhez képest jogi eszközökkel, a nemzetközi standardoknak megfelelően sikerült megoldani például a devizahitelesek ügyét, amellyel mintegy ezermilliárd forintot adtak vissza a magyar embereknek. Emellett az egykulcsos adórendszer révén több száz milliárd forint maradt a magyar embereknél – sorolta.

Ezeket az összefüggéseket, a különböző területeken elért eredményeket szeretné bemutatni a kormány –  mondta Kovács Zoltán. A kampány lényegét abban jelölte meg, hogy elmondják, hogy a magyar reformok működnek, az ország teljesítőképessége megengedi, hogy az ország és minden állampolgár lépjen egyet előre.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: mostanra az ország eljutott odáig, hogy kiszámítható, látható környezetet biztosítanak a magyar állampolgároknak és a nemzetközi befektetőknek egyaránt.

Kovács Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a következő napokban kezdődő és szeptember végéig tartó kampányban egyebek mellett család- és adópolitikai intézkedéseket, életpályamodelleket akarnak bemutatni például plakátokon, a sajtóban és internetes felületeken. A tájékoztató kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

Most népszerű

Hasonló hírek