Image default
Tudástár - minden érdekesség

Ilyet még nem láttak: Sokkoló felfedezést tettek a hawaii csillagászok

Történelmi felfedezést jelentettek be a hawaii csillagászok a Pan-STARRS1 teleszkóppal. Egy másik csillagrendszerből érkező fura alakú aszteroida száguld át a Naprendszerünkön. A modern horror sci-fi filmekben ebből szokott hatalmas galiba kerekedni…

A felfedezés történelmi jelentőségűnek számít, hiszen eddig még nem volt alkalma senkinek más csillagrendszerből, a csillagközi téren keresztül érkező objektumot megfigyelni. Az objektum ugyan kisbolygó besorolást kapott, de az alakja inkább egy hatalmas, 400 méteres szivarra emlékeztet, és iszonyú gyors. Az UFO-vadászok szerint leginkább egy csillagközi űrhajóra hasonlít.

Az égitestről először azt hitték a csillagászok, hogy egy ősi üstökös, ám kiderült, hogy valóban a csillagközi térből származik. Thomas Zurbuchen, a NASA kutatója szerint ez hatalmas szenzáció, mert eddig csak elméleteket gyártottak arról, hogy létezhetnek ilyen elszabadult objektumok a csillagrendszerek között. Az aszteroida az Oumuamua nevet kapta, amelynek jelentése hawaii nyelven “elsőként érkező távoli üzenet” – írja a napiufo.hu.

A megfigyelések szerint sötétvörös színű, ami a kutatók szerint annak köszönhető, hogy évmilliók óta tartó csillagközi utazása során folyamatosan bombázzák felszínét a nagy energiájú kozmikus sugarak.

Ilyet még nem láttak: Sokkoló felfedezést tettek a hawaii csillagászok
Az aszteroida formája, színe és sebessége mind igen szokatlan a Naprendszerünkben. A fenti fantáziarajz igencsak hajaz egy jókora csillagközi űrhajóra, amelyeket a modern sci-fi filmekben láthatunk…

A kisbolygó 137 900 kilométer per óra sebességgel száguld, és már alig 200 millió kilométerre van a Földtől. Szerencsére időközben a kutatóknak sikerült alaposabban is megfigyelnie az égitestet, eredményeiket a Nature magazinban közölték.

Persze ez az összeesküvés-elméletek kedvelőit nem nyugtatja meg. Szerintük könnyen lehet, hogy a jól ismert horror-sci-fi filmek válnak valóra. Az aszteroida pedig nem más, mint egy évmilliókkal ezelőtt útnak indult intergalaktikus űrhajó, amely a rárakódott csillagközi portól néz csak ki sziklának. A mélyében pedig akár több ezer idegen életforma is utazhat hibernálva, arra várva, hogy egy lakható bolygó közelébe kerüljenek…

Ilyet még nem láttak Sokkoló felfedezést tettek a hawaii csillagászok 1

Reméljük, nem nekik lesz igazuk!

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Saját poharat kapott a tokaji száraz furmint

info

Friss infó: József Attila- és Szabó Lőrinc-verset is kell elemezni a magyarérettségin

Géza

Rejtélyes repülő tárgy hagyta el a Hold egyik kráterét – VIDEÓ

Mazsi