13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekIlyen volt a karanténérettségi első napja: megszólaltak a diákok és a tanárok...

Ilyen volt a karanténérettségi első napja: megszólaltak a diákok és a tanárok – ezt gondolják a magyar tételekről…

„Diákbarát”, méltányos, illetve a vártnál könnyebb feladatoknak nevezték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezettek, igazgatók, szaktanárok és vizsgázók.

A vizsgákat a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági előírások mellett tartották.

A középszintű magyarérettségi első részében a könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók, a szövegalkotási részben a sportról és testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kellett írniuk a diákoknak

A vizsga második részében a műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódott, a két feladat közül a diákoknak egyet kellett választaniuk.

Szenyéri Zoltán, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatója az MTI-nek azt mondta, „diákbarát” volt az idei feladatsor, értelmezhetőek voltak az abban szereplő szövegek. Hozzátette: Fekete István, Arany János és Tóth Árpád művei jól olvashatóak, a Tüskevár írójáról Dombóvár környéki kötődése miatt az átlagosnál többet beszéltek az órákon. A gimnáziumban 82-en közép-, tízen emelt szinten tettek vizsgát, egy-egy tanteremben 5-6 diák foglalt helyet. Többen a vizsga közben is szájmaszkot viseltek – mondta.

Molnár Barnabás, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzőse azt mondta, „fair”, méltányos feladatok voltak a vizsgán, éppen belefért az időbe, mindazonáltal Fekete István novellája elgondolkodtatta. Többen választották Arany János és Tóth Árpád verseinek összehasonlítását is – tette hozzá. Megjegyezte, a vizsga alatt mindenki igyekezett csökkenteni a személyes érintkezések számát.

A Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában is zökkenőmentesen indultak az érettségi vizsgák. A diákok messzemenőkig betartották a távolságtartási szabályokat, a feladatlapok kiosztása és cseréje az előzetes terveknek megfelelően zajlott le – közölte Dobi János igazgató.

Vidu Pál, a szegedi gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke elmondta, tanítványai szerint a vártnál könnyebb volt a feladatsor. A diákok általában Fekete István novellájának elemzését választották, és szinte kivétel nélkül a testneveléssel kapcsolatos érvelést készítették el, ez a téma közel állt hozzájuk, mivel sokan sportolnak közülük.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos gyakorlógimnáziumában 159-en érettségiztek hétfőn: 147-en középszintű, 12-en emelt szintű vizsgát tettek – mondta Czimer Györgyi igazgatóhelyettes, magyarszakos tanár az MTI-nek. Véleménye szerint a szövegértési feladatrész és az összehasonlító szövegelemzés is jó választás volt, a feladatok egyetlen diáknak sem okozhattak problémát. Hozzátette: mindkét feladatrész olyan volt, amivel sokat foglalkoztak az iskolában.

Czimer Györgyi elmondta azt is: komoly biztonsági előkészületek előzték meg a hétfői vizsgáztatást. A diákok különböző bejáratokon, külön lépcsőházakban közelítették meg a tantermeket, egy-egy teremben legfeljebb kilencen, de több teremben csak hatan vagy annál is kevesebben írták meg a dolgozatot. Minden diák maszkot kapott, fertőtlenítőszereket helyeztek el a tantermeknél, a mellékhelyiségekben és a folyosókon is. Az érettségi után, hétfő délután az egész iskola épületét fertőtlenítik és úgy várják a keddi érettségizőket.

Székesfehérváron tizenkilenc iskolában mintegy 1400 diák érettségizik – tájékoztatott az önkormányzat. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumának igazgatója, Gyenei Magdolna közölte, hogy náluk senki sem halasztott, így öt osztály 114 diákja érettségizik. A járványügyi óvintézkedések miatt az intézménybe négy helyről engedték be fokozatosan a tanulókat, az osztálytermekben 4-10 diák foglalhatott helyet, megtartva a másfél méteres távolságot.

Az igazgató a diákok visszajelzései alapján azt mondta, nem volt különösebben nehéz a magyar nyelv és irodalom érettségi sem közép-, sem emelt szinten, amit jelez, hogy sok tanuló jóval a beadási határidő előtt leadta a szövegalkotási részt. Megjegyezte: a gyerekek örültek a novellaelemzésnek, ő pedig magyarszakos tanárként különösen örömtelinek tartotta, hogy Fekete István is bekerült a feladatok közé.

A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola intézményvezetője, Ráczné Kálmán Anikó elmondta: nem volt lehetősége diákokkal beszélni a feladatokról, de mind az első, mind a második rész esetében akadt jó néhány tanuló, akinek nem volt szüksége a rendelkezésre álló időkeretre. Jelezte, hogy tizenkilenc tanterembe osztották el a vizsgázókat, akik közül 97-en középszinten, 82 diák pedig emelt szinten érettségizett. Hozzátette: a beléptetés az iskola udvarán keresztül történt, a tanulók ABC sorrendben, ötperces intervallumokban léphettek be az épületbe.

A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban a szokatlan körülmények ellenére is zökkenőmentesen lezajlott az érettségi első napja, a 136 maturáló diák közül sem előzetesen, sem az érettségi napján nem lépett vissza senki – mondta el az MTI kérdésére az intézmény igazgatója. Dénes Sándor arról számolt be, hogy a gimnáziumba három bejáraton keresztül léphetett be és fél kilencre már meg is érkezett minden tanuló, ők belépéskor fertőtlenítették a kezüket, továbbá megkapták a szájmaszkot és a gumikesztyűt. A diákokat úgy helyezték el, hogy egy tanteremben legfeljebb nyolcan írták a dolgozatot, az intézmény ásványvízről és papírzsebkendőről is gondoskodott a vizsga idejére.

A szaktanárok is úgy vélik, hogy az idei középszintű magyar érettségin megbukni már senki nem fog:

Ez egy húzd meg ereszd meg feladatsor volt az idei érettségin. Az első rész könnyebb, a második kicsivel nehezebb volt” – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár.

Megoldások egy helyen – itt nézhetitek meg az összes megoldásunkat

A szövegértés, a rövid szövegalkotási feladatok és a középszintű érettségi második feladatlapjának szövegalkotási részeinek megoldását is összegyűjtöttük ebben a cikkben. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

A diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy – esetleg két, egymással összefüggő – 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot – vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.

Itt találjátok a középszintű magyarérettségi szövegértési feladatsorának nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldását. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.

 

blikk, eduonline, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek