Hirmagazin.eu
Főoldal » Ilyen még nem volt a budapesti fürdők történetében
Gazdaság

Ilyen még nem volt a budapesti fürdők történetében

Rekordbevétellel kezdték az évet a fővárosi fürdők, már az első negyedévben egymillió vendéget fogadtak. A vendégek között egyre több a magyar, a műemlék fürdők pedig egyre vonzóbbak a turisták körében.

Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) értékesítési és marketingigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: január-márciusban 980 ezer fizető vendég kereste fel a fürdőket,67,5 ezerrel több, mint az ugyancsak rekordokat döntő 2018első három hónapjában. A látogatók száma egy év alatt 7,4 százalékkal, az értékesítés nettó árbevétele 18,9 százalékkal, 600 millió forinttal nőtt.

A műemlék fürdők vendégforgalma dinamikusabban nőtt, mint a budapesti turizmus mutatói, aminek egyik oka, hogy a fürdők egyre népszerűbbek a fővárosba látogató külföldiek körében, a másik, hogy jelentősen bővült a magyar vendégkör is.

FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

A csaknem 20 százalékos bevételnövekedésben jelentős szerepe volt a helyi szolgáltatásokra, mindenekelőttmasszázsra és egyéb gyógyászati kezelésekre szóló jegyek bővülő eladásának,valamint a saját márkás termékcsomagok iránti élénk keresletnek. A társaság illetékese a lapnak elmondta: a három árkategóriában kínált, különböző termékeket – törölközőt, köntöst, tusfürdőt, sampont, szappant, krémeket – és másodlagos szolgáltatásokra szóló jegyeket tartalmazó csomagokból naponta több százat értékesítenek.

Az idei strandszezon hivatalosan április 27-én, jövő szombaton indul, a strandbelépők árának változtatásáról még nem született meg a hivatalos döntés – írta a Világgazdaság.

origo

Hasonló hírek

Pápáról és Szegedről is szállíthatnak sertéshúst Kínába

info

Elkészült a magyar repülőgépgyártó első üzeme Pécsett

Géza

Az MKB és az Erste is támogatja a kormány lépéseit

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------