13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekIlyen konvojt még nem látott a 81-es út

Ilyen konvojt még nem látott a 81-es út

forrás: MTI

Egyedülálló hosszúságú, hat túlsúlyos és túlméretes szállítmányú kamionból és kísérő autókból álló konvoj haladt rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre a 81-es úton vasárnaptól csütörtökig, éjszakánként – tájékoztatta a Bau-Trans Kft. az MTI-t. A konvoj útjába eső településeken órákig nem lesz áram.

A konvoj nagyjából 200 méter hosszú, 7 méter széles és 7 méter magas. Tavaly egy 8,5 méter magas szállítmányt juttattak célba – emlékeztetett a Bau-Trans Kft.

A péti Nitrogénművek új üzeméhez szállítanak berendezéseket, egyebek mellett abszorpciós tornyokat, hűtőkondenzátort és előmelegítőt. A mintegy 100 kilométeres utat négy éjszaka alatt teszik meg. Vasárnap este tizenegy óra után indul a konvoj, Gönyűn kilenc órától kikapcsolják az áramot, valamint a televízió-, a telefon- és az internetszolgáltatást.

Ilyen konvojt még nem látott a 81-es út

A konvoj útját idén is négy hónapos előkészítő munka előzte meg. Többször bejárták az útvonalat, amelyen statikai és talajmechanikai méréseket végeztettek – írták.

A szállítmány áthaladásának idejére hétszer hétméteres űrszelvényben mindent el kell távolítani, lebontják, majd visszaépítik a jelző- és hirdetőtáblákat, valamint a hétméteresnél alacsonyabban futó felsővezetékeket. A fák gallyait szükség szerint levágják, az érintett szakaszokra pedig teljes útzárt rendelnek el.

Ilyen konvojt még nem látott a 81-es út

A konvoj két, villamosított vasúti átkelőn is keresztülhalad. Nagyszentjánosnál a Bécs-Budapest, a 7204-es úton az Inota-Nádasdladány vasútvonalat keresztezi. Az áthaladás előtt négy órával és utána még négy óráig vágányzár lesz érvényben, mivel a teljes vasúti felsővezetéket lebontják.

A szállítmány útját az önkormányzatokkal is engedélyeztetni kellett, mivel az érintett településeken hat-nyolc órán keresztül szünetel majd az áram-, valamint a televízió-, a telefon- és az internetszolgáltatás.

A konvoj Gönyűn, Nagyszentjánoson, Banán, Bábolnán, Nagyigmándon, Móron, Székesfehérváron, Iszkaszentgyörgyön, Csóron, Nádasdladányban, Ősin, Berhidán és Pétfürdőn halad keresztül – olvasható a közleményben.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work