13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságIlyen is ritkán van: egy nap alatt két felminősítést is kaphat Magyarország

Ilyen is ritkán van: egy nap alatt két felminősítést is kaphat Magyarország

A 2018-as év talán csalódást okozhatott a hitelminősítések szempontjából, hiszen ugyan két nagy cégnél is pozitív Magyarország kilátása, egyik sem szánta rá magát a felminősítésre.

Sőt, a Moody’s még a kilátást sem javított pozitívra, az év végén pedig kifejezetten kritikus kommentárt tett közzé rólunk. Az év végén szokás szerint megjelentek a 2019-as felülvizsgálati dátumok, de éppen az idei év miatt érdemes óvatosan bánni a „borítékolható” felminősítésekkel.

2019-ben is sorra jönnek majd a hitelminősítők. Évek óta egy uniós szabály miatt a hitelminősítőknek előzetesen ki kell adniuk a naptárat, hogy az egyes országok besorolását mikor tervezik felülvizsgálni.

Ezektől nem lehet eltérni, vagyis más időpontban nem minősíthetik az adott országot. Persze nem kötelező az előzetesen megadott időpontban bármit is lépni, továbbra is három lehetséges út áll a hitelminősítők előtt:

  • Felülvizsgálják a besorolást, és változtatnak azon, vagy a kilátáson.
  • Kiadnak egy friss elemzést az adott országról, de nem változik az osztályzat és a kilátás.
  • Egyáltalán nem vizsgálják felül az osztályzatot, csak egy rövid összefoglaló közleményben jelzik, hogy marad az eddigi.

Az év végén megjelent a három nagy hitelminősítő 2019-es előzetes naptára, mindhárom cég kétszer publikálhatja majd a felülvizsgálatok eredményét. Jelenleg a besorolásunk mindegyik nagy minősítőnél ugyanolyan, a Fitch és az S&P pozitív, a Moody’s pedig stabil kilátást határozott meg, ezekben 2018-ban semmilyen változás nem volt.

Ilyen is ritkán van: egy nap alatt két felminősítést is kaphat Magyarország

Klikk a képre!

A 2019-es felülvizsgálatok sorát az S&P kezdi február közepén, majd rá egy hétre a Fitch is publikálhatja friss véleményét. A Moody’s esetében május elejéig kell várnunk az első véleményre, utána pedig nyár végéig nyugtunk lehet a hitelminősítőktől. Augusztusban újult erővel jöhetnek a felülvizsgálatok, az S&P és a Fitch ráadásul ugyanarra a napra időzítették a vizsgálatukat, ami ritka eset. Ősszel október végén lesz még egy alkalmunk a felminősítés vagy a kilátásjavítás megkapására.

Ilyen is ritkán van: egy nap alatt két felminősítést is kaphat Magyarország

 

Jöhet felminősítés jövőre?

Ahogy említettük, három nagy hitelminősítőből kettőnél továbbra is pozitív a magyar adósosztályzat kilátása, ráadásul 2018-ban semmit nem léptek. Így esetükben valamilyen erőteljesebb üzenetre mindenképpen lehet számítani 2019-ben, hiszen a módszertanuk alapján a pozitív kilátást követően 12-24 hónapon belül valamerre el kell mozdulniuk. Vagyis rossz esetben stabilra ronthatják a kilátásunkat, optimális esetben viszont felminősítés jöhet.

A kétéves időszak az S&P esetében augusztusban jár le, vagyis legkésőbb akkor számíthatunk valamilyen elmozdulásra, vagy akár új adatokkal indokolhatják a pozitív kilátás fenntartását. A Fitchnek elvileg novemberben jár le a 24 hónap, de augusztusban lesz az utolsó 2019-es időpontjuk, így legkésőbb akkor nekik is nyilatkozniuk kell. Harmadikként a Moody’s szakemberein nem lesz nyomás jövőre, hiszen a stabil kilátás mellett kényelmesen kitarthatnak.

A hitelminősítők korábbi elemzéseikben azt emelték ki, hogy elsősorban a jelenlegi növekedési ütem fenntartása, a költségvetési fegyelem és az adósságráta további csökkentése vezethetnek további felminősítéshez. Emellett az utóbbi hónapokban a nemzetközi környezet is elbizonytalanodott, így egy esetleges külföldről jövő sokkot is be lehet sorolni a kockázati faktorok közé. Ugyanolyan kockázati faktor, mint például a sokat emlegetett gazdaságpolitikai kiszámíthatóság hiánya vagy a gazdaság túlhevülésével kapcsolatos félelmek.

Az ING novemberi elemzésében optimista hangot ütött meg, szerintük jövőre a Fitch és az S&P esetében felminősítésre, a Moody-tól pedig kilátásjavításra számíthatunk. A piac ugyanis már jelenleg is magasabbra árazza a magyar besorolást. A Fitch saját maga is elismerte december elején, hogy a régió pozitív kilátással rendelkező országai esetében 2019-ben valamilyen döntés születhet, ebbe a körbe tartozik Magyarország is. Az egyébként is jóval pesszimistábbnak számító Moody’s viszont karácsony előtt néhány nappal kifejezetten kritikus hangú elemzést tett közzé, melyben a magyar gazdaságra leselkedő veszélyekre figyelmeztetett.

Forrás: vg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem