Hirmagazin.eu
Főoldal » Így vigyáznak másokra és magukra rendőreink, hogy ne fertőződjenek meg
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Így vigyáznak másokra és magukra rendőreink, hogy ne fertőződjenek meg

Mindent megtesznek azért, hogy a rendőrök egészséges maradjanak, vagyis ne kapják el a koronavírust.

Hogy miért egyszerű, hogy továbbra is tudják a közrendet biztosítani.

Ezért több mindent is megtesznek. Fontos és érdekes kérdés az is, hogy hogyan tudnának védőruhát hordani úgy, hogy közben az alapfelszerelés is náluk maradhasson. Ennek kifejlesztésén is dolgoznak a szakemberek.

Munkatársainknak kellő megfontoltsággal és elővigyázatossággal kell eljárniuk az intézkedéseik során, de nemcsak a munkavégzés közben kell megfontoltnak és elővigyázatosnak lenniük, hanem a magánéletben is – ezt mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Hivatalának vezetője a Zsaru Magazinnak a koronavírus megjelenésével kapcsolatban.

                                                             FORRÁS: POLICE.HU

Gömbös Sándor szerintfontos az egyéni felelősségvállalás és a felelősségteljes magatartás.Vagyis nem mindegy, hogy a szolgálat után a rendőrök mit tesznek, milyen rendezvényekre mennek el, hol fordulnak meg.

“Kettős követelménynek kell megfelelniük: egyrészt saját egészségüket is óvniuk kell, másrészt az intézkedés vagy eljárás alá vontakat egészségére is oda kell figyelniük” – teszi hozzá.

A dandártábornok szerint a veszélyhelyzet kihirdetése ellenére a rendőröknél korántsem olyan súlyos a helyzet, mint Olaszországban, azt próbálják megelőzni, hogy Magyarországon is bekövetkezzen egy robbanásszerű járvány.

                                                         FORRÁS: POLICE.HU

A különleges jogrendi időszakban még olyan jogok is korlátozhatók, amelyek lényeges tartalmát békeidőbe még törvénnyel sem lehetne korlátozni. Különleges jogrend esetén a kormány rendeletben meghatározhat olyanokat, amelyek érintik az emberek alapvető jogait. Ilyen például a gyülekezési jog, amit a járvány terjedésének megakadályozása miatt a rendezvények létszámának korlátozására vonatkozó előírás érinthet.

A rendőrségnek adódhat dolga efféle esetekkel, mert érvényt kell szereznie a kormány által meghatározott szabályoknak, előírásoknak– mondja Gömbös Sándor.

A rendőrségnek a közrend és a közbiztonság fenntartásával összefüggő általános kötelezettsége, ami egyébként az Alaptörvényben és a rendőrségi törvényben is megjelenik, magában foglalja azt is, hogy rendkívüli helyzetekben is biztosítania kell a közrendet és a közbiztonságot.

“Ha egy veszélyhelyzet járványügyi problémára vezethető vissza, akkor ez a kötelezettsége még hatványozottabban érvényesül.Ami külön kihívás, hogy egy járványhelyzetben az állomány tagjai is érintettek lehetnek, a betegség felütheti a fejét a rendőrségen belül is. Ezért van hatalmas felelőssége a rendőrségnek mint munkáltatónak, és az egészségügyi ellátórendszerünknek, a járványügyi felügyelőnknek, az alapellátó orvosoknak és maguknak a kollégáknak– mondja.

Csörnyeföld, 2020. március 17. Rendőrök román rendszámú autó utasait ellenőrzik a magyar-szlovén határ közelébenFORRÁS: MTI/VARGA GYÖRGY

Pont ezért mondják el minden egyes fórumon minden rendőröknek, hogy hogyan vigyázzanak magukra.

“Decemberben lehetett először hallani a vírusról. Mi, munkavédelmi, közegészségügyi szakemberek az alapellátó orvosok bevonásával azonnal elkezdtük felmérni, hogy mennyi és milyen típusú védőfelszerelésre van szüksége a rendőröknek, és igyekeztünk tájékoztatni az állományt a vírusról, annak lappangási idejéről, terjedéséről és az ellene való védekezés lehetőségeiről” – mondja a rendőrség vezető főorvos.

                                                        FORRÁS: POLICE.HU

A tájékoztatáshoz háttéranyagokat is készítettek, amelyeket azóta minden rendőrségi épületben kihelyezték. A tájékoztató anyagok a védekezés, megelőzés lehetőségeit mutatják be, például a helyes kézmosást, a higéniás szabályok betartását, de írnak arról is, hogy a megszokott érintkezési formákat kerülni kell.

Lódi-Sipos Edina azt is mondja, gondoskodnak arról, hogy legyen a rendőröknek védőfelszerelése.

Hogy a rendőrök közül pontosan kinek miféle védőfelszerelésre van szüksége, az attól függ, ki milyen munkát végez, és a munkája során kivel és hogyan kerül kapcsolatba.Nyilván teljesen más a helyzet akkor, ha kollégáink ellenőrzést végeznek a budapesti bulinegyedben, vagy egy intézkedés során rövid párbeszédet folytatnak másfél méteres távolságból egy állampolgárral– mondja.

                                                     FORRÁS: POLICE.HU

A rendőröknek külön védőruha nincs kifejlesztve. Ezért ki kell dolgozni, hogy adott esetben hogyan lehet összehangolni a védőruhát és az alapfelszerelést, vagyis, hogy ezeket hogyan tudják együtt viselni.

“Rendőreinket különösen igyekszünk védeni, hiszen a szolgálati feladatok maradéktalan ellátásához szükséges, hogy az állomány szolgálatképessége megmaradjon – teszi hozzá a rendőrség vezető főorvosa. A legfontosabb a megelőzés és a felkészülés – mondja.

origo, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Több országon át menekültek a lopott fegyverekkel és ékszerekkel (Olvasd el és nézd meg!)

Géza

Durva migránshelyzet a magyar határnál, ez történt éjjel

Mazsi

Most érkezett: Ugye nem a szomszédod? Kigyulladt a családi ház, egy ember bennégett

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------