17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárÍgy szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten

Így szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten

A fővárosunkban forgató háromgyerekes színész máris belevetette magát a pesti éjszakába, unokaöccsével, K. Smithszel csábítja a magyar lányokat. Úgy tudjuk, már több rajongó mobilszámát is elkérték.

Múlt héten érkezett meg Budapestre Will Smith, aki két hónapig marad Magyarországon, ugyanis nálunk forgatja az Oscar-díjas rendező, Ang Lee Gemini Man című filmjét! A világsztár a Gresham-palotában szállt meg, a stábtagok mellett legjobb barátja és rapper unokatestvére is elkísérte.

Will Smith sokat dolgozik, de azért a kikapcsolódásra is jut ideje. A Ripost exkluzív titkokat tudott meg a világsztár budapesti kiruccanásáról. 

Így szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten
Fotó: Sulyok László

Mindig járó motorral várja őt a sofőrje

Will Smith szerda délután a budai Várban forgatott. A világsztár délután három óra körül végzett a munkával, és nem sokkal négy óra előtt jött ki a Halászbástya egyik lezárt tornyából. Ezalatt végig figyelmesen várta őt a fekete kisbuszt vezető magyar sofőr,aki biztonsági okok miatt egy pillanatra sem állította le a motort, ugyanis előfordulhat, hogy egy megvadult rajongó miatt azonnal el kell hagyniuk a helyszínt.

Így szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten 1
Fotó: Sulyok László

Mindig egyeztet a biztonsági főnökkel

Will Smith és stábja múlt hét elején érkezett meg a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre, de csak egy héttel később kezdte el a forgatást. Kedden a Szabadság téren, szerdán pedig a budai várban, a Halászbástyánál forgatott. A világsztár bárhova megy, mindig egyeztet biztonsági főnökével, hogy van-e kedve fotózkodni. Will mindig nagyon kedves a rajongóival, már sokaknak sikerült közös fotót készítenie a jókedvű, örökifjú világsztárral. 

Így szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten 2

A rajongók majdnem felborították a kordont

Szerda délután több százan voltak a Halászbástyánál, amikor négy óra előtt pár perccel megláttuk Will Smith-t, aki mosolyogva sétált ki az egyik lezárt toronyból, majd integetett a rajongóknak. A világsztár odasétált a tömeghez, majd türelmesen fotózkodott, ezalatt a Ripost-nak sikerült néhány szót váltania vele.A világsztár elárulta, hogy nagyon szereti Budapestet! Ezután még percekig szelfizett a tömeggel, egészen addig a pillanatig, míg az izgatott rajongók majdnem felborították a kordont.Ekkor beszállt a fekete autóba, majd sietve távoztak a helyszínről.

Már csajozik, több rajongó számát is elkérték

Will Smith magával hozta Budapestre legjobb barátját, a designer Scot Sardinhat és unokatestvérét, a rapper K. Smith-t is, akik a forgatásokra és az esti programokra is elkísérik a Men in Black-filmek sztárját!

Mivel a filmsztár a családja nélkül érkezett a magyar fővárosba, így jóval szabadabb életet élhet. Hollywoodban régóta téma, hogy Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith nyitott házasságban él. A színész állítólag képtelen nemet mondani egy nőnek, ha az csinos és kellően rámenős. Nos, mi is úgy tudjuk, hogy ő és az unokatestvére már javában válogatnak a magyar lányok között. Egy rajongó lapunknak elárulta: neki a fülébe súgta a sztár, hogy nincs vele a felesége. Tőle már a mobilszámát is elkérték. Jönnek-mennek az üzenetek, készülődik egy nagy közös buli. Információink szerint K., az unokatestvére a bevállalósabb, ő tölti be az előszűrő szerepét. Will csak egy privát buliban ismerkedik meg a lányokkal.

Így szédíti Will Smith a magyar lányokat Budapesten 3
Fotó: Sulyok László

Will már jó ideje azzal szórakozik, hogy halálra rémíti legjobb barátját, Scotyt. A rémisztgetős videók pedig mindig a világhálón kötnek ki!

A világsztár jól szórakozik nálunk, bár feleségét és gyerekeit az információink szerint nem hozta magával. 

ME AND MY DAWG! 💪💪💪💪

K Smith (@ksmith215) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Ripost

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner