6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárÍgy nézne ki Janis Joplin, ha még élne - Ennyit változott volna...

Így nézne ki Janis Joplin, ha még élne – Ennyit változott volna az évek alatt

Janis Joplin 2018-ban is bohókás teremtés lenne a grafikusok szerint.

Janis Joplin mindössze 27 éves volt, amikor tragikus körülmények között elhunyt 1970-ben. Az énekesnőt a mai napig a blues zenei stílus egyik legkiemelkedőbb figurájának tartják. Hároméves karrierje alatt három albumot jelentetett meg, a Pearl címre keresztelt utolsó albuma már a halála utáni következő évben jelent meg a még kiadatlan dalaiból.

Így nézne ki 75 évesen

Bár azt sosem tudhatjuk meg, mekkora hatással lehetett volna a zeneiparra, és még milyen dalokat kreált volna, azt lehet tudni, hogyan is nézne ki napjainkban. Számos fiatalon elhunyt híresség öregkori mását megalkották a Photoshop segítségével, most pedig az énekesnővel is megtették ugyanezt. Az 1943-ban született legendán természetesen látszódnának az idő nyomai, de ikonikus hajkoronájától nagy eséllyel nem vált volna meg a mai napig.

A grafikusok egy kedves, mosolygós embernek ábrázolták őt. A stílusán sem sokat változtattak, szerintük ugyanolyan bohókás lenne napjainkban is, mint akkor, amikor még a zenéjével okozott örömöt emberek millióinak.

Forrás: Femina.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem