5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságÍgy mehetnek szabadságra a magyar munkavállalók

Így mehetnek szabadságra a magyar munkavállalók

A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadságnapok számát; ez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan

– derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei online, reprezentatív felmérésből.

A közlemény szerint a válaszadók 24 százaléka teljes mértékben, 53 százalékuk döntően, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja, hogy mikor szeretné kivenni a szabadságát. A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, nincs beleszólása a kérdésbe.

Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy főnökeik nem engedik meg kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, 2014-ben még 53 százaléka.

A felmérés szerint a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta. Ezen a téren javult a helyzet: a 2014-es felmérésben a válaszadóknak még közel 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról.

Érdemi előrelépés történt a munka miatti kényszerű szabadságmegszakításoknál is: míg a 2014-es felmérésben a dolgozók 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.

A válaszok alapján ugyan összességében csökkent a bennragadt szabadságnapok száma, ellenben a kutatásban résztvevők 17 százaléka a szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évben: az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága.

A kutatás egyik érzékeny kérdése volt, hogy hányan vannak azok, akik csak papíron mennek szabadságra, vagyis valójában munkával töltik el ezt az időt is. A munkavállalók 41 százaléka jelezte, hogy előfordult már vele ilyen, mindez pedig számottevő fejlődés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor a dolgozók 53 százaléka számolt be erről.

  • MTI/Adózóna

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work