17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságÍgy lehet biztonságos és kevésbé drága az iskolakezdés

Így lehet biztonságos és kevésbé drága az iskolakezdés

Vásároljatok tanszereket körültekintően és ügyeljetek a diákigazolványukra ragasztott matrica lejárati dátumára!

Az iskolakezdés előtt szokásos nagy bevásárlásnál érdemes tudatosan eljárni, nem kell arra törekedni, hogy minden eszközt egyszerre vegyenek meg – figyelmeztetett Kóródy Dávid, a testület hivatalvezetője. Az iskola tájékoztatása általában tartalmazza a szükséges felszerelést, ennek átolvasásával elkerülhető, hogy felesleges holmikra is költsenek a családok. A szakértő hozzátette:

sok üzlet készül leárazásokkal, nem célszerű mindent az első akciónál megvenni, és érdemes figyelni az interneten az árösszehasonlító oldalakat.

A hivatalvezető szerint az egyetemistáknak az albérlet keresése helyett – a jelenlegi bérleti árak mellett – kedvező opció lehet a lakásvásárlás. Ha mégis az albérlet mellett döntenek, ne elégedjenek meg a szóbeli megállapodással, kössenek írásos szerződést – javasolta Kóródy Dávid. A szakember azt tanácsolja, hogy a hallgatók fontolják meg, van-e szükség diákhitelre, ha felveszik, ismerjék meg alaposan annak kondícióit.

„Ugyanolyan hitel, mint a többi, és később azt kamatostul meg kell fizetni”

– hangsúlyozta a hivatalvezető.

Kóródy Dávid arra is felhívta a figyelmet, hogy a diákigazolványban az előző félévi matrica október 31-ig érvényes, ezt követően a közlekedési és más kedvezményeket kizárólag az új félévre szóló igazolással lehet igénybe venni.

Nyitókép: Pixabay
Forrás: infostart.hu nyomán

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work