13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldÍgy írnak a német lapok a menekültválságról és hazánkról

Így írnak a német lapok a menekültválságról és hazánkról

forrás: MTI

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap és a Der Spiegel című hírmagazin a menekültválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szombaton.

A FAZ Németországnak Németországnak kell maradnia címmel közölte Reinhard Müller vezércikkét, amely szerint „ha a magyar miniszterelnök úgy vélekedik, senki nem követelheti meg, hogy hazája megváltozzon, akkor lemaradt valamiről: az európai egyesülésről”. Az EU összes tagja együttműködésre kötelezte magát, és az európai bíróságok és vezető testületek döntéseit is követniük kell, „ugyanis valamennyien ebben egyeztek meg” – tette hozzá a szerző.

hirmagazin_2015-09-12_142858
Illegális bevándorlók a Röszke melletti idegenrendészeti előállító és sátortáborban 2015. szeptember 11-én. MTI Fotó: Molnár Edvárd

Ugyanakkor mindez nem azt jelenti azt, hogy nincsenek nemzeti érdekek, csak európaiak, és ugyan a menekültválság kiemeli a „közös ügyet”, de azt is megmutatja, hogy „minden államnak vannak saját igényei” – írta a FAZ szerzője, aláhúzva, hogy ez is természetes, hiszen „az EU nem egy állam”. Kiemelte: amíg az európaiakból hiányzik az akarat, hogy egységes néppé, nemzetté váljanak, nemcsak jog fűződik a nemzeti érdekek érvényesítéséhez, hanem kötelesség is, természetesen az európai szerződés keretei között.

A németországi helyzetről egyebek között azt írta, hogy a menedékjog mint alapjog nem ismer felső határt, de az államok befogadóképességének van határa. Érthető, hogy a kancellár nem akarja megjelölni a bevándorlók maximális számát – írta a FAZ szerzője, hozzátéve, hogy e mögött az a várakozás áll, hogy a bevándorlók száma egyszer majd „elér egy határt”. „De akkor már késő lesz” – írta a FAZ szerzője.

A Der Spiegel Az atyai vezető címmel közölt portrét Orbán Viktorról Jan Puhltól, aki kiemelte, hogy

a magyar miniszterelnök „a menekültválság politikai nyertese”, a lakosság „támogatja kemény irányvonalát, más európai országok követik példáját”.

A cikk szerint a menekültek ezekben a napokban „ellenséges és nem vendégszerető” országként érzékelik Magyarországot, éppen úgy, ahogyan Orbán Viktor szeretné. Magyarország az „utálatos arcát mutatja a világnak”.

A szerző egyebek között kifejtette,

„Orbán Viktor mindig tudja, hol áll az ellenség, ez a hatalomgyakorlásának rendező elve”. Hozzáfűzte: Orbán „atyai vezető akar lenni: befelé szigorú, kifelé erős, a keresztény hagyományok őrzője és védelmező a globalizáció hányattatásaival szemben”.

A politikust 2014-ben újraválasztották, ezután viszont gyengülni kezdtek a támogatottsági mutatók, a gazdaság csak lassan növekedett, a Fideszről elterjedt, hogy korrupt és a szélsőjobboldali Jobbik elnyert előle néhány polgármesteri pozíciót, „de aztán a menekültek a miniszterelnök segítségére siettek” – írta a Der Spiegel szerzője.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work