18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÍgy alakult a magát brutálisan megcsonkító menekült sorsa!

Így alakult a magát brutálisan megcsonkító menekült sorsa!

Rendesen fog működni, de görbe maradhat annak a menekültnek a szerszáma, aki saját péniszét sebesítette meg Debrecenben.

2015-09-07_092722

Az egyik legsokkolóbb menekültekkel kapcsolatos történet annak a 38 éves színes bőrű afrikai férfinak az esete, aki Debrecenben végzett magán brutális ön csonkítást néhány napja. A Debreceni Egyetem tájékoztatása szerint a férfit szerdán hajnalban szállították be miután megsebezte saját nemi szervét. Azonnal sürgősségi műtétet hajtottak rajta végre. A beteg állapota kielégítő, nincs életveszélyben.

– A nemi szerven okozott sérülés akár halált is okozhat, mert a beteg elvérezhet. Az, hogy nem került életveszélybe arra utal, hogy nem vágta le teljesen a hímtagját, csupán egy kisebb vágást, szúrást ejthetett rajta. Mivel ez nagy fájdalommal jár, így az is feltételezhető, hogy csupán egyszer okozott magának sérülést – tudta meg a Bors dr. Bense Tamás orvostól. A szakember úgy véli, a menekültet biztosan alávetik pszichiátriai vizsgálatoknak és arra is nagy esély van, hogy ezután tartós pszichiátriai gondozásra is szorul majd.

– A sebgyógyulás akár hetekig is eltarthat a péniszen, vagy a herezacskón – teszi hozzá a doktor, aki azt mondja: a gyógyulást követően rendesen „működhet” a menekült szerszáma.

– Előfordulhat, hogy görbe marad, mivel, ahol behegesedik, ott rövidebb lesz a pénisz.

Forrás: PinkPencil

Most népszerű

Hasonló hírek