Hirmagazin.eu
Főoldal » Igazságtalanság! Megölte erőszakoskodó férjét, most a halálsoron vár a 19 éves lány
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Igazságtalanság! Megölte erőszakoskodó férjét, most a halálsoron vár a 19 éves lány

A szudáni tinédzser, Noura Hussein a halálsorra került, mert megölte a 35 éves férjét.

kényszerházasság Foto: Shutterstock.com / Shutterstock.com

CNN számára nyilatkozott az esetről: mi történt, mielőtt leszúrta volna a saját férjét. A 19 éves lány az omdumani börtönben várja sorsát, miután halálra ítélte őt a bíróság. A tinédzser története a kényszerházasságról, és a házasságon belüli erőszakról szól. Mindezt Szudánban, ahol 10 éves korban már meg lehet házasítani a gyermeket, és a házasságon belüli erőszak nem számít bűnnek.

Noura családja 15 éves korában kényszerítette bele a házasságba, de megengedték neki, hogy befejezhesse még az iskolát. Három évvel később, a nyilvános házassági ceremónia után, a férje szerette volna a házassági kötelességeket számon kérni újdonsült feleségén. Miután nem akart vele szexelni a lány a „mézesheteken”, megerőszakolta őt, míg a családtagjai lefogták. Egy nappal később megint megpróbálta megerőszakolni, és akkor vitte be a halálos döfést Noura. Amikor a családjához fordult, átadták őt a rendőrségnek. A szudáni kormányzat nem válaszolt a CNN megkeresésére.

Noura Hussein a kép jobb oldalán. Kép: Youtube.com / Youtube.com CNN

Ezt nyilatkozta Noura Hussein: „A férfi már akkor össze akart velem házasodni, amikor még csak nyolcadikos voltam. Végig áltattak engem, amíg befejeztem az iskolát. Amikor először láthattam, akkor már egy héttel a házasságom előtt álltunk.

Emlékszem, amikor először mondták, már akkor ellenkeztem. Mondtam nekik, hogy nem akarok megházasodni, tanulni akarok. A leendő férjemnek is a szemébe mondtam, hogy nem akarok hozzá menni. Elszöktem a nagynéném házába Sinnarba, de kettő nappal később visszavittek, és a vallási szertartás kezdetét vette, két héttel azután, hogy először megjelent a házunkban.

Utána nem beszéltem vele. Ha jött látogatni, elmentem. Mondtam neki, hogy nem szeretnélek. A házassági ceremóniára három évvel később került sor, amikor befejeztem az iskolát. Nem fogadtam el tőle semmit, egy petákot sem. Mérges voltam, nem akartam azt az embert. Végig sírtam mellette a kocsiban. De ő csak egyre közelebb jött hozzám, én pedig távolodtam tőle. Amikor megérkeztünk a „nászutas” lakásba, bezártam magam az egyik szobába, és lefeküdtem a földre. Ez egész jól ment – nem ettem, nem hagytam el a szobát.

A harmadik napon azonban azt mondta, hogy ideje kinyitnom az ajtót, különben betöri. Miközben aludt, megpróbáltam kiszökni, de a lakás ajtaja zárva volt. A kilencedik napon jöttek a rokonai, és a nagybátyja arra kért, hogy menjek a fürdőbe. Ellenkeztem, erre kirángatott a fürdőbe, és az egyik unokatestvére még képen is vágott. Letépték rólam a ruhákat. A nagybácsija lefogja a lábaimat, és a másik kettő pedig a két karomat. Miután végeztek, ott hagytak engem vérezve, pucéran. Úgy is aludtam el.

A következő nap megfogott és az ágyra dobott. Megpróbált rám mászni. Küzdöttem ellene, és a dulakodás közben találtam egy kést a párnám alatt. Elkezdtünk harcolni a késért. Ő is megvágott engem kicsivel a vállam alatt. Utána a szüleimhez rohantam. Nem tudom, hogyan. Még mindig fogtam a kést. Szerettem volna befejezni a jogi tanulmányaimat, és után megházasodni. Az álmom, hogy bíró legyek.”

Szólj hozzá, mondd el a véleményedet! Hirmagazin.eu

Forrás: CNN, noizz.hu

Hasonló hírek

Új hírek a budapesti ámokfutóról, aki zaklatja és veri a nőket!

Géza

Megrázó képek érkeztek a frontális ütközésről: egy 52 éves mezőfalvai férfi halt meg

Géza

Most közölték: tragédia történt a vasúton, megrázó haláleset miatt áll a forgalom

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------