14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldIdőzített bomba az észak-boszniai migrációs helyzet - videók

Időzített bomba az észak-boszniai migrációs helyzet – videók

Időzített bomba az észak-boszniai migrációs helyzet.

A Vucjak táborban ugrásszerűen megnőtt a bevándorlók száma, az ellátást is alig tudják biztosítani az érkezőknek. A helyzet valószínűleg nem javul majd, ugyanis tömegek érkeznek az Égei-tengeren keresztül Európába.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: 90 ezer ember torlódik a Balkánon, és sok múlik a törökökön – hangzott el az M1 Híradójában.

Csütörtökön minden eddiginél többen voltak a reggeliosztásnál a Vucjak táborban. Mintegy 2000-en álltak sorban. A segélyszervezetek ennyi embert már nem tudnak ellátni. Egyelőre azt a megoldást találták ki, hogy mindenkinek fél adagot osztanak.

A migránsok száma egyik napról a másikra ugrott meg drasztikusan.

Ezzel együtt pedig sokat romlottak a körülmények, mialatt a bevándorlók között folyamatosak az etnikai kérdésből fakadó konfliktusok is.

Ezt jól mutatja például az, hogy a pakisztániak már pénzért árulják az ivóvizet, amit egyébként a bihácsi városvezetés ingyen biztosít a táborban lakók számára. Csakhogy a tartály a tábor pakisztáni részén van. Egy liter vízért két és fél konvertibilis márkát kérnek például az afgánoktól, de minden más nemzetiségű bevándorlótól is. Ez átváltva mintegy 430 forintot jelent.

Az egyik megszólaltatott migráns szerint a tábort be kell zárni, a bosnyákok ugyanis nem tudják irányítani a helyzetet. Nincs elég víz, se férőhely, az éjszakák pedig hidegek.

Humanitárius katasztrófától tartanak

Ugyanígy látja az ENSZ is. A szervezet csütörtökön felszólította az illetékeseket, hogy zárják be a Vucjak tábort, és keressenek egy másik helyet a migránsok ellátására.

A segélyszervezetek is aggódnak. A helyi Vöröskereszt szerint Bihács egy lépésre van a humanitárius katasztrófától.

Aggódnak, mert szerintük a munkatársaik sincsenek biztonságban.

Ráadásul a bihácsi polgármester a héten bejelentette: hamarosan minden támogatást megvonnak a bevándorlóktól, vagyis hagyják, hogy a helyzet tovább romoljon. Ezzel akarnak nyomást gyakorolni a bosnyák és a brüsszeli vezetésre.

Ezekről a problémákról Brüsszelben sem beszélnek. Olyan benyomást akarnak kelteni, mintha nem is létezne migrációs válság – nyilatkozta felháborodva Suhret Fazlic, a város polgármestere.

Bosznia-Hercegovinában a hivatalos adatok szerint csak idén 24 ezer migránst regisztráltak, de a Fontex adatai szerint az Európába tartó főbb migrációs útvonalakon mindenhol emelkedés látszik.

Főként az Égei-tengeren, ahol az év első kilenc hónapjában 50 ezerre emelkedett az illegális belépési kísérletek száma. És ismét megdőlt a rekord a görög szigeteken is.  Már több mint 33 ezer migráns várakozik ott. Ilyenre a 2016-os EU-török megállapodás óta nem volt példa.

A növekvő nyomás pedig végül mindig a Balkánon csapódik le.

Nagyjából 90 ezer ember tartózkodik a balkáni útvonalon

A szárazföldi migrációs útvonalon jelenleg 90 ezernél is többen vannak, számuk pedig hamarosan eléri a százezret – erről beszélt a Hír TV-nek Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kihelyezett frakcióülésén, Balatonalmádiban.

A kormányfő úgy fogalmazott: ha Törökország elindítja a Szíriából átmenekült hárommillió migránst Európába, akkor

óriási tömegekben érkeznek majd a bevándorlók a déli határhoz.

„Az a magyar nemzeti érdek, hogy a törökök ne azt a döntést hozzák, hogy Európába nyitják meg a kapukat, hanem azt, hogy ezeket vigyék vissza Szíriába. Ezért én az uniónak is azt tanácsolom, hogy lehet persze bírálni a törököket, de végső soron nekünk pénzt kéne adni, hogy megépíthesse Szíria területén azokat a városokat, ahová visszaviheti a Törökországba átmenekült szíreket. Ellenkező esetben ezek az emberek Európába fognak kikötni” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor hozzátette: Magyarország helyzete más, mint az unió többi államé. „Ők nem szomszédosak a migráció balkáni útvonalával, így biztonságban vannak, hiszen mi védjük őket.

A miniszterelnök leszögezte: ha Törökországból több százezer ember indul el Európa felé, akkor nekünk kell erővel megvédeni a szerb-magyar határt – hangzott el az M1 Híradójában.

Már most érezhető a dominóeffektus a Balkánon

Szlovénia és Horvátország is a határvédelem megerősítéséről döntött, így készülnek az újabb migrációs hullámra.

Szeptember végéig összesen már mintegy 12 ezer illegális határsértőt regisztráltak a szlovén hatóságok. A legtöbbet a koperi rendőrigazgatóság területén.

A folyamatosan növekvő nyomás miatt, már erősíteniük kellett a határvédelmen. Megnövelték a járőrözők létszámát, javították felszereltségüket, valamint két  lovas rendőrt is a határra vezényeltek.

„Vannak videós megfigyelő rendszereink, drónjaink, megnöveltük a helikopterek számát is” – fogalmazott Toškan Vilijem, a koperi rendőrigazgatóság illetékes rendőre.

A migránsok folyamatosan figyelik a hatóságok intézkedéseit.

Így állandóan változatnak taktikájukon. A tapasztalatok szerint az utóbbi időben a legtöbben gyalog, a zöldhatáron keresztül próbálkoztak.

Ez látszik azokból a nyomokból is, amit a határsértők az erdőben maguk mögött hagynak. A helyiek is erről számolnak be, az egyik férfihoz már kétszer is betörtek.

Idén Szlovéniában már 70 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma. Csak a koperi rendőrség szeptember végéig több mint 3700 illegális határsértőt fogott el.

Hasonló a helyzet Horvátországban 

De hasonló a helyzet Horvátországban is, ahol szeptemberig 8 ezerrel több migránst tartóztattak fel, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Csütörtökön bejelentették, ők is erősítenek a határvédelmükön: drónokkal és éjszakai felvételek készítésére is alkalmas kamerákkal készülnek az újabb migrációs hullámra.

A Jutanji List napilap számolt be arról, hogy a horvát belügyminisztérium öt pilóta nélküli repülőgépet vásárol, emellett pedig javítják a határőrség felszerelését is.

Arról is írtak: a Horvátországra dél felől nehezedő nyomás napról-napra nagyobb. Októberig több mint 7 és félezer migránst küldtek vissza Bosznia-Hercegovina irányába.

Horvátország aggódva figyeli, hogy a szomszédos Boszniában jelenleg 6 ezren várakoznak a határ közelében. Mindannyian rajtuk keresztül szeretnének nyugatra jutni.

A bevándorlók elszántsága pedig meg is hozza gyümölcsét: a hivatalos adatok szerint Bosznia-Hercegovinánk keresztül már legalább 40 ezer migráns érhette el Európa belsejét a migrációs válság kezdete óta – hangzott el az M1 Híradójában.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek