13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekIdén szinte alig lesz kilakoltatás

Idén szinte alig lesz kilakoltatás

A veszélyhelyzet alatt nem indítható kilakoltatás – a hitelmoratórium is védi az adósokat -, ezért a rendkívüli jogrend hosszától függ, hogy idén indítanak-e még egyáltalán ilyen eljárást a szokásos téli tilalom életbe lépése előtt.

Könnyen lehet, hogy idén már nem, vagy csak elvétve lesznek kilakoltatások – írta a Magyar Nemzet. Ezt ugyanis jogszabály tiltja meg a veszélyhelyzet végéig, s ha a rendkívüli állapot eltart őszig, akkor már alig marad majd idő a november közepén kezdődő, rendes téli kilakoltatási stopig. Jelenleg nemcsak a magánszemélyek, de a vállalkozások kiegyenlítetlen tartozásai sem vezethetnek az ingatlanok kiürítéséhez. De a helyszíni lefoglalás is tilos, jobbára csak inkasszóról és munkabérletiltásról lehet rendelkezni a végrehajtók szerint.

Március közepe óta a felére esett vissza a végrehajtási eljárások száma, holott már tavaly is erősen, tíz százalékkal csökkent az ügyszám

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint.

Hozzátette: úgy látják, számos hitelező kivár, s nem most érvényesíti igényét. Bizonyára úgy gondolkodnak, hogy a majdani fellendülő időszakban jobb megtérülés várható. – Ez egyébként az adósoknak is tartogathat előnyt, hiszen lehetőség nyílhat a tartozás rendezésére, a súlyosabb következmények elkerülésére – vélekedett Schadl György.

Az ügyszám csökkenésével mérséklődött a végrehajtók bevétele is. – Az utóbbi hetekben, hónapokban számos új, fiatal, immár jogvégzett szakember csatlakozott a végrehajtói karhoz. A köztestület egyfajta munkáltatói kölcsön-konstrukció kidolgozásába kezdett, ezzel nyújtva majd segítséget azoknak a végrehajtóknak, akiket anyagi nehézségbe sodorhat az ügyszámcsökkenés – mondta Schadl György.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work