Hirmagazin.eu
Egészség - betegség

Idén még nem kapjuk vissza az életünket: kijózanító szavak a WHO igazgatójától

Nem sok jóval kecsegtet minket 2021-re az egészségügyi világszervezet veszélyhelyzeti igazgatója.

A WHO szerint idén még aligha kaphatjuk vissza a régi életünket, egyelőre a vírus irányítja az életünket / Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A WHO szerint idén még aligha kaphatjuk vissza a régi életünket, egyelőre a vírus irányítja az életünket / Fotó: MTI/Balogh Zoltán

– Hiú ábránd azt hinni, hogy a koronavírus-járvány még idén véget ér..

– mondta hétfőn a WHO veszélyhelyzeti igazgatója, Dr. Michael Ryan.

A szakember kijózanító szavai szerint a múlt év vége óta tartó vakcináció ugyan tompíthatja a járvány hatását, de ez nem lesz elég ahhoz, hogy már 2021-ben visszatérhessen az életünk a rendes kerékvágásba.

– Az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett emberek beoltása csökkentheti a kórházakra nehezedő nyomást, valamint a tragédia és a rettegés mértékét, de még mindig a vírus irányítja az életünket

– idézte a Guardian az egészségügyi világszervezet veszélyhelyzeti igazgatóját.

– Korai és irreális lenne azt gondolnunk, hogy az év vége előtt kilábalunk ebből a helyzetből – tette hozzá. Szerinte ahhoz nem csak a halálozások és a kórházi kezelések számát kell visszaszorítani hanem a vírusnak a terjedését is.

Borúlátását erősítheti, hogy az elmúlt héten világszerte nőtt a fertőzöttek száma. Erre utoljára december legvégén volt példa. Európában, Észak-és Dél-Amerikában, Dél-Kelet-Ázsiában és a Földközi-tenger medencéjében is riasztóan nőtt a koronavírusos esetek száma.

– Ez lehangoló, de nem meglepő fejlemény – mondta a WHO főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a járvány megerősödésének három fő oka van: az egyes országokban végrehajtott lazítási intézkedések, az új vírusvariánsok elterjedése, valamint az, hogy sokan már nem eléggé óvatosak mindennapi ügyeik intézése során.

– Hatalmas hiba csak az oltásoktól várni a megoldást. A kulcs a járványügyi intézkedések szigorú betartása

– figyelmeztetett.

 

Hasonló hírek

Novák Katalin: a kormány a járvány idején is segíti a beteg gyermekeket nevelő családokat

Géza

Szemcseppel csökkenthető a szürkehályog

info

Döbbenetes ultrahangképek: így reagál a baba a méhben, ha rágyújt az anya

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------