15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóIdén, Július 24-én lesz a Budapest Pride..

Idén, Július 24-én lesz a Budapest Pride..

A Balaton Sound szervezői nem ennyire bizakodók, de a Pride már bejelentette, hogy a korlátozások miatt a szokásosnál később, de július 24-én megtartják az idei a Budapest Pride felvonulást.

Az egyhónapos rendezvénysorozat június 25-én indul és július 25-én ér véget. A felvonulást már megszokott módon az ország legnagyobb LMBTQ bulija, a Rainbow Party zárja a Budapest Parkban.

Az LMBTQ fesztivált idén is a vírusvédelmi szabályoknak megfelelően tartják. A Budapest Pride közleményében kitér az esetleges időpontváltozásra, amit elsősorban a vészhelyzet meghosszabbítása és a továbbra is növekvő esetszámok indokolhatnak. Ugyanakkor a szervezők a helyszínek várható újranyitásával is számolnak.

Bár tavaly a tervezett egy hónapról 10 naposra rövidítettük a Fesztivált, idén ismét egy teljes hónappal tervezünk, mert a tavalyi év sikerei és tapasztalatai alapján nem látjuk indokoltnak, hogy a Fesztivál rövidebb legyen. A programszervezőinkkel az elejétől fogva egyeztetünk arról, hogy online formában is meg tudják tartani a rendezvényüket

– írta Csikós Ádám, a Budapest Pride sajtószóvivője.

A Budapest Pride szerint a fesztivál több mint száz programjával – amit közel ötven civil szervezet, informális csoport és magánszemély szervez közösen – az ország legnagyobb civil fesztiváljává nőtte ki magát. A szervezők szeretnék megtartani ezt a társadalmi összefogást, és mindenképp szeretnék idén megtartani a rendezvényt.

Úgy gondoljuk, az LMBTQ jogegyenlőséget nem egy kampány vagy egy szervezet fogja elérni, hanem rengeteg elhivatott csoport éveken át tartó kreatív és kitartó munkával. Az igazi erőnk a közösségekben rejlik, ezért is lett 2017-ben a Pride egy közösségi fesztivál, ahová bárki jelentkezhet programjával

– tette hozzá Majercsik Jojó, a Budapest Pride sajtószóvivője.

Nemrég írtunk róla, hogy a Balaton Sound fesztivál szervezői lefoglalták a zamárdi helyszínt a nyári rendezvényre, bár a főszervező, Kádár Tamás pesszimistábban látja a helyzetet. Szerinte a legutóbbi kormányzati bejelentések nem javítják az esélyeket arra, hogy a nyári szezonban bármilyen, oltási igazolványos rendezvényt megtarthassanak.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work