13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekIdén is fáklyás felvonulással emlékeznek a béke világnapján! Oszd meg!

Idén is fáklyás felvonulással emlékeznek a béke világnapján! Oszd meg!

Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök az M1 műsorában elmondta: a Szent Egyed Közösség által szervezett felvonulás célja, hogy felhívják a figyelmet a béke fontosságára, és hogy imádkozzanak azokért, akik háborús környezetben élnek.

A segédpüspök kiemelte: sok helyen nincs béke a világban, sok ártatlan gyermek napjainkban is háborús környezetben nő fel.

A béke – mint mondta – az egymás iránti tiszteleten is alapul. Fontos továbbá, hogy a béke nem lesz magától, tenni kell érte. A politikának, de az emberi élet minden szintjén is tenni lehet a békéért – hangsúlyozta Mohos Gábor.

A béke világnapját 1968 óta tartják VI. Pál pápa kezdeményezésére. A béke ünneplése az év első napján arra figyelmeztet, hogy az új esztendőben törekedjünk önmagunkkal, minden emberrel és az egész világon a békés együttélésre – mondta.

Ezen a napon a pápa a világhoz intézett üzenetében foglalja össze a békéről vallott gondolatait.

Röviden a Béke Világnapjáról:

Január 1. – A béke világnapja

Illusztráció
1982 óta létezik a béke világnapja. 2001 óta ez a nap globális tűzszüneti nap is. Mindemellet Kofi Annan ENSZ főtitkár kezdeményezésének hatására szeptember 21-e erőszakmentes nap is. Tudjuk mondannyian, hogy ez is nagyon fontos, hiszen a fizikai terror mellett napjainkban egyre nagyobb teret nyer a lelki terror is.
A béke világnapját azonban elsőként VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év első napján 1968 óta.
Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon.
VI. Pál óhaját követve a pápák január 1-jén évtizedek óta a békére vonatkozó gondolatokkal fordulnak a világhoz, mindenkor konkrét elmélkedési témát adva az embereknek.

Forrás: MTI, rfmlib.hu, vilagnap.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work