13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekIdén és jövőre is várható extra nyugdíj

Idén és jövőre is várható extra nyugdíj

A nyugdíjasok lehetnek az egyik nyertesei a II. negyedéves, 4,6 százalékos gazdasági növekedésnek. Ők ugyanis a bruttó hazai termék alakulásától függően nyugdíjprémiumra jogosultak, amit az év utolsó negyedévében kaphatnak kézhez. Elemzők szerint fontos hangsúlyozni, hogy a GDP növekedése mellett a nyugdíjkassza is stabil állapotban van.

Dervalics György kézbesítő a nyugdíjat számolja Sasvári Ferencnének (Fotó: MTI/Varga György)

Magyarország történetében először tavaly kapott minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, átlagosan 12 ezer forint pluszjuttatást – hangzott el az M1 Summa című műsorában. A nyugdíjprémiumot Orbán Viktor, miniszterelnök jelentette be az Idősügyi Tanács októberi ülésén.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Egy csónakban ülünk mindannyian, mindegy, hogy fiatalok vagyunk vagy idősebbek, jobb módúak vagy szegényebbek, de mindannyian egy nemzetnek vagyunk a tagjai, egy közösséghez tartozunk. Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk, és a gazdasági növekedés ezt a filozófiát, gondolkodásmódot meg tudja erősíteni.”

A tavalyi kifizetések után idén is várható az extra nyugdíj. Erre utal az is, hogy augusztus közepén a Pénzügyminisztérium közölte, hogy félretették a költségvetésben az ehhez szükséges összeget. Regős Gábor elemző a műsorban elmondta: a jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen esetekben lehet nyugdíjprémiumot fizetni.

A Századvég tudományos munkatársa kifejtette: a nyugdíjprémium egy olyan juttatás a nyugdíjasoknak, ami feltételekhez van kötve, konkrétan két feltétele van. Az egyik az, hogy az adott évi GDP-növekedés várhatóan elérje a 3,5%-ot, a másik feltétel pedig az, hogy a költségvetésben tervezett hiánycél várhatóan tartható legyen. Ebben a két esetben lehet ezt kifizetni, az adott év novemberében, decemberében.

Arányosan kapják meg az extra nyugdíjat

A nyugdíjprémiumot egy képlet alapján határozza meg a kormány. Ez függ a gazdasági növekedés mértékétől és a több mint kétmillió fős nyugdíjas társadalom havonta kapott nyugellátásának összegétől egyaránt.

Regős Gábor tájékoztatott: az extra nyugdíj összege a számolások alapján 16 ezer forint lehet azok számára, akiknek a havi nyugdíja legalább nyolcvanezer forint.

Az elemző hozzátette: az érvényes szabályozás szerint nettó 80 ezer forintos nyugdíj felett minden érintett ugyanakkora mértékű prémiumot kap, ezalatt viszont arányosan kevesebbet kapnak kézhez. Nyugdíjprémiumra azok számíthatnak, akik 2017-ben is már legalább egy napig nyugdíjasok voltak, ideértve a rehabilitációs ellátást és a rokkantsági járadékot is – hangsúlyozta a szakember.

Hozzátette: amennyiben a nyugdíjprémium összegét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a tavalyi évben ez 22,5 milliárd forintot jelentette a költségvetésnek, az idei évre pedig 32 milliárd forint van betervezve.

Jövőre is garantált a prémium

Nyugdíjprémium 2019-ben is lesz – teszi hozzá az elemző. Regős Gábor emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor májusban egy nyugdíjasoknak tartott fórumon úgy fogalmazott: a gazdaság jó állapotban van, és jövőre is 4%-nál magasabb, 4,1-4,2%-os növekedésre számítanak. A miniszterelnök akkor hozzátette: ez azt jelenti, hogy a nyugdíjemelés és nyugdíjprémium garantált jövőre is, nemcsak 2018-ban.

Az elemző elmondta: a nyugdíjprémiumnak van egy olyan célja is, hogyha jól áll a költségvetés és van egy dinamikus gazdasági növekedés, akkor ebből valamiképpen a nyugdíjasok is részesüljenek. Hiszen a nyugdíjemelés nem függ a növekedéstől, nem függ a bérek emelkedésétől, csupán az inflációtól, hiszen arról van szó, hogy az értékét megőrizze, viszont ebben az esetben valami azért a nyugdíjasok számára is jut a növekedésből – fejtette ki Regős Gábor.

Szakértőnk szerint fontos hangsúlyozni, hogy a GDP növekedése mellett a nyugdíjkassza is stabil állapotban van. Hiába csökkent az elmúlt két évben a szociális hozzájárulási adó, a béremelkedések miatt még így is nőttek a nyugdíjak kifizetésére szolgáló állami alap bevételei.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem