17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességI. Géza király sírhelyét találhatták meg Vácon

I. Géza király sírhelyét találhatták meg Vácon

forrás: MTI

Nagy valószínűséggel I. Géza király sírhelyét találták meg az egykori váci középkori székesegyház feltárása során – tájékoztatta az MTI-t a váci Tragor Ignác Múzeum feltáró régésze.

Batizi Zoltán elmondta: az 1074 és 1077 között uralkodott Árpád-házi királyhoz köthető temetkezési hely – a várakozásoknak megfelelően – a hajdani középkori székesegyház hossztengelyében, az épület közepén helyezkedett el, a források a temetkezés helyét az általa alapított székesegyházban jelölték meg. A sírhelyen 11. századi tárgyi leleteket nem, csupán bolygatott csontokat találtak, a sírt feltehetően már a tatárjárás idején (1241-42) feldúlták és kifosztották, és az épített sír kövezése sem maradt meg – hangoztatta a szakember.

hirmagazin_2015-08-28_143741

A régész felidézte: az egykori váci vár és a székesegyház épületeiből a tatárjárást, majd a török uralmat követően csupán romok maradtak meg, a 18. században pedig a még megmaradt falak köveit is elhordták, és azok beépültek a ferences templomba és a kolostorba. „Az egykori székesegyház és a vár jelentős része ma a kolostor és a templom alatt található, a feltárás így az épületek közötti szabad területen zajlik, ahol a föld megőrizte a még megmaradt részeket.”

A történelmi hátteret vázolva a szakember kiemelte: I. Géza egy belső viszályokkal terhes időszakban uralkodott, mindössze három évig. A történeti források leginkább jámborságát emelik ki, halála után öccse, a későbbi Szent László került a trónra, akit Géza fia, Könyves Kálmán követett a trónon.

A 11. századi Árpád-házi uralkodók más-más „egyházban” temetkeztek, szinte mindegyiknek volt különösen kedves, általa alapított temploma. A Képes Krónika szerint Géza hercegként egy csatára készülve Vácon megfogadta, hogy ha megnyeri az ütközetet, hálából székesegyházat alapít. Valójában a váci püspökséget már Géza uralkodása előtt megalapították, de Géza nagy összeggel támogathatta a püspöki templomot, talán az ő idejében fejezik be az épületet. „Bizonyára erősen kötődött ide Géza, ha itt jelölte ki sírhelyét.”

Batizi Zoltán emlékeztetett arra is, hogy már a hetvenes évektől folytak ásatások az egykori váci vár területén, új lendületet azonban 2013-ban kapott a munka, amikor az önkormányzathoz került a múzeum. A munkálatokkal kapcsoltban a régész elmondta, hogy azok a város és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával folynak. 2013 óta a helyieket előadások segítségével tájékoztatják, de részletes, írott publikáció megjelenésére eddig nem volt lehetőség.

A belváros déli részén, a Duna partján található középkori vár területén a várakozások szerint a későbbiekben előkerülhetnek még a székesegyház déli és nyugati részletei, de a templom szomszédságában a temető, a püspöki palota, az előkelő papság és a szolgák házai, a raktárak, a pincék és a török kori erődítmény maradványai is felbukkanhatnak – tette hozzá a szakember.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem