10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraHuszonnyolc koreográfia mutatkozik az Nemzetközi Táncfesztiválon

Huszonnyolc koreográfia mutatkozik az Nemzetközi Táncfesztiválon

Forrás: MTI

Huszonnyolc versenyprodukcióval várja az érdeklődőket az Orkesztika Alapítvány 17. évadát ünneplő SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválja január 13. és 17. között a MU Színházban.

Huszonnyolc koreográfia mutatkozik az Nemzetközi Táncfesztiválon

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány fesztiváljának célja, hogy bátorítást nyújtson a szárnyaikat bontogató, valamint a tapasztalt alkotóknak, táncosoknak, és megismertesse legújabb alkotásaikat a nagyközönséggel – olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók videón adhatták be jelentkezésüket. A nemzetközi szakmai találkozó alkalmat teremt arra, hogy termékeny kommunikáció induljon el az egyes tánctrendek képviselői között.

Az idei, több mint 90 pályázatból szakmai zsűri válogatta ki a programba kerülő 28 versenyprodukciót. A versenyzők a MU Színházban mutatják be munkáikat. A produkciók, mint önálló művek premierjét a fesztiválon tartják. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.

A versenyprogram legjobbjait január 17-én láthatja a közönség a SzólóDuó 2016 Gálaesten, amelyen fellép a 20. jubileumi évadát
ünneplő Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a SzólóDuó 2015 fesztivál győztese, Dominik Wiecek.

A fesztivál kísérőprogramjaként az Ork-Kota Platform 2016 – a Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika Alapítvány évek óta futó pályázati kezdeményezése – keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a vendégek. Emellett szakmai beszélgetéseket tartanak,
amelyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma jeles képviselőitől és a közönségtől.

A fesztivál keretében délelőttönként a MOHA – Mozdulatművészek Házában szakmai workshopokra, Anna Piotrowska és Ladjánszki Márta kurzusára várják a profi és kezdő táncosokat.

 

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work