3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságHúsz helikoptert rendeltünk Franciaországtól

Húsz helikoptert rendeltünk Franciaországtól

Hadiipari és nukleáris együttműködési megállapodásokkal új dimenzióba léptek a francia–magyar gazdasági együttműködések – mondta kedden az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően.

Szijjártó Péter elmondta: két francia cég, köztük egy állami tulajdonú vállalat komoly megbízásokat kapott a jelenlegi paksi atomerőmű működtetésében és a leendő új paksi erőmű turbináinak építésében, a magyar honvédség pedig húsz Airbus típusú helikoptert rendelt Franciaországtól.

Tovább erősítjük azt a francia–magyar szövetséget, amely a nukleáris energia békés célú felhasználása mentén már körvonalazódott, hiszen Franciaország és Magyarország is azt az elvet vallja, hogy a nemzeti energiamixnek az összetétele nemzeti hatáskörben kell, hogy maradjon – hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője. A nukleáris energia egyenlő szintű kezelésében és hátrányos megkülönböztetésének kiküszöbölésében a jövőben is együtt fog működni a két ország – tette hozzá.

A helikoptervásárlás a NATO-n belüli és az Európán belüli magyar–francia védelmi ipari együttműködést is magasabb szintre emeli, az autóipar területén pedig a Peugeot francia autógyár komoly szerepet szánt Szentgotthárdnak az új, innovatív korszak kihívásaira történő válaszadásban – mondta a miniszter.

Vannak olyan politikai kérdések, amelyekben nem értünk egyet. Abban viszont egyetértettünk, hogy időpocsékolás lenne csak azokat megvitatni, ezért inkább a valódi kérdésekről, az emberek számára is fontos gazdasági kérdésekről fogunk a jövőben többet beszélni, és azokra helyezzük a hangsúlyt – fogalmazott Szijjártó Péter.

A tárcavezető a nyugat-balkáni kézi- és könnyűfegyverekkel kapcsolatos francia–német koordinációs kezdeményezés magas szintű találkozójára érkezett Párizsba, ahol találkozott Heiko Maas német külügyminiszterrel is, akivel az európai energiabiztonság helyzetét tekintették át.

Szijjártó Péter hozzátette, Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több forrásból minél több útvonalon tudja beszerezni az energiaellátáshoz szükséges gázmennyiséget. Ennek érdekében a szomszédos országokkal is tárgyal alternatív gázforrásokról, és Oroszországgal is egyeztet a hosszút távú gázvásárlási megállapodás lejártát követő időszak vonatkozásában.

forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work