18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódGasztronómia, vegaHúsvéti menü: Csülkös kenyér és tormás tojás

Húsvéti menü: Csülkös kenyér és tormás tojás

Megéri bíbelődni vele, igazi ínyenc, finom és laktató, a család kedvence..

Hozzávalók

  • 45 dkg KBL100-as liszt
  • 10 dkg főtt krumpli
  • 3 dl a krumplil főzővizéből
  • 17,5 dkg 80%-os hidratáltságú kovász
  • 2,2 dkg só
  • 1/2 dl olaj
  • 1 db főtt füstölt csülök (kd. 1,5 kg)
  • 2 ek magos mustár
  • Aktív kovászhoz:
  • 1 dkg kovász
  • 8 dkg víz (kézmeleg)
  • 5 dkg teljes kiőrlésű búza
  • 5 dkg BL80 kenyéliszt

Elkészítése

  1. A csülköt 3-4 óra alatt megfőzzük, majd hagyjuk a saját levében kihülni. Ezután kihúzzuk belőle a csontot, majd hagyjuk lecsepegni. Egy vágódeszka segítségével óvatosan ki is nyomkodhatjuk a folyadékot. A hús könnyen széteshet, ezért érdemes egy zacskóba tenni és elkötni úgy a száját, hogy a formáját megtartsa. Ezután hűtőbe tesszük. Ha valaki nem szeretné, hogy szétessen a csülök, inkább hasznljon tarját.
  2. Egy dagasztótálba öntjük a lisztet és a krumpli főzővizét, majd jól összegyúrjuk. Ha ezzel elkészültünk, félretesszük pihenni legalább egy fél, de ha lehet, egy órára. Erre azért van szükség, hogy a lisztszemcsék jól megduzzadjanak.
  3. Miután megpihent a tészta, hozzáadjuk a kovászt. A liszt és víz keverékével alaposan összeforgatjuk, dagasztjuk. Gyakorlatilag belemasszírozzuk a kovászt. Amikor kezd elválni az edény falától a tészta, hozzáadjuk a főtt burgonyát, aztán továbbgyúrjuk. Amikor elkezd lágyulni a tészta, mehet bele a só. Ezzel még nincs vége, tovább dagasztjuk.
  4. Ha úgy érezzük, hogy már kellően átgyúrtuk a tésztát, akkor kidobjuk egy lisztezett felületre, akár egy nyújtódeszkára, majd odacsapkodjuk néhányszor. Ha a tésztánk összeállt, kiolajozunk egy tálat és benne hagyjuk fél órát pihenni. Ha ezzel megvagyunk, óvatosan kivesszük, majd egy olajozott felületen széthúzzuk, megnyújtjuk egy picit a kezünkkel, majd összehajtjuk és visszatesszük a kelesztő tálba további 30 percre. Ezt még két alkalommal megismételjük, majd hagyjuk érlelni egy egész órán át.
  5. A tésztából kenyér alakot formázunk, majd belisztezzük egy picit. Konyhakendővel letakarva újabb 20 percre félre tesszük pihenni. Ha ezen túl vagyunk, a tésztalabdánknak kezdjünk el füleket húzni mint a négy oldalára, majd söpörjük le róla a felesleges lisztet. Arra törekedjünk, hogy a tészta vastagsága középen is megmaradjon. A közepét megkenjük a magos mustárral, majd belehelyezzük a csülköt. A tésztát szépen lazá ráhajtjuk. Ezután becsomagoljuk egy konyhakendőbe, és további egy órán keresztül kelesztjük.
  6. A sütőt előmelegítjük 250 fokra, benne egy vaslábassal. Ha letelt az egy órás kelesztési idő, a csülkös kenyerünket a sütőpapírral bélelt vaslábasba tesszük, ám előtte egy késsel bevagdossuk a tetejét. Egy apró lyukat is szúrunk rá, hogy a csülökből származó folyadék el tudjun távozni. Lefedjük, aztán mehet a sütőbe.
  7. 25 perc után levesszük a fedőt, csökkentjük a sütő hőmérsékletét 215 fokra, majd 35 perc alatt teljesen kisütjük a kenyeret. Tehát, a teljes sütési idő 60 perc.

Tomás tojás

Hozzávalók:

  • 5 db főtt tojás
  • 3 dkg reszelt torma
  • 1 ek majonéz
  • 1 ek szardellapaszta
  • 1 ek cukor
  • citromlé
  • bors
  • petrezselyem

Elkészítése:

  1. A megfőzött tojásokat megpucoljuk, és hosszában kettévágjuk. A sárgáját kivesszük, villával összetörjük és alaposan elkeverjük a reszelt tormával, a majonézzel, a szardellapasztával, a cukorral és pár csepp citromlével. Megsózzuk, megborsozzuk, majd a masszát nyomózsákba tesszük, és visszatöltjük a féltojásokba!
  2. A töltött tojásokat franciasaláta-alapra helyezzük, és megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, vagy ízlés szerint bármilyen fűszernövénnyel.

mindmegette, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work