7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekHosszú hallgatás után megtörte a csendet Kudlik Júlia

Hosszú hallgatás után megtörte a csendet Kudlik Júlia

Kudlik Júlia hosszú hallgatás után a Magyar-Krónikának adott egy terjedelmesebb interjút amiben sok izgalmas dolog mellett azt is elárulta, szerinte hogyan kell szépen megöregedni.

Az egykori műsorvezető elmondta, hogy már nem vállal tévés munkákat, de Szvorák Katalin népdalénekessel két lemezt is készített.

Kudlik bevallotta, hogy az első igazán nagy falat számára a Delta vezetése volt, aminek a teljes szövegét fejből megtanulta, mert mint mondta, hogy néz ki, ha előrehajolva olvassa, és közben csak a feje tetejét látják a nézők.

Az öregedésről úgy véli, hogy az sokkal rosszabb, ha az ember lelke ráncosodik mint a bőre.

– Tudomásul kell venni, hogy ez az élet rendje. Bár én könnyen beszélek, nem vagyok beteg, nem szedek gyógyszert. Nyilván egészen más az élete annak, aki bajokkal küzd, de mivel nincs jobb megoldás, tudomásul kell venni, meg kell barátkozni azzal a helyzettel, ami van. El kell fogadni. Lehet, hogy az idő ráncossá teszi a bőrt, de az érdeklődés hiánya a lelket teszi ráncossá. Mindaz, amit elmondtam, a lelkem munkája, és ha a lelkem ráncos, sosem fogok kisimulni. Vannak olyan körülmények, amelyeken egyszerűen nem tudok változtatni, bármennyire szeretnék is. De a hozzáállásomon mindig tudok változtatni – mondta a népszerű televíziós, aki negyven éven át szinte családtagként köszöntötte a nézőket a tévé képernyőjén keresztül.

Kudlik Júlia /Fotó: Fortepan - Rádió és Televízió ÚjságKudlik Júlia /Fotó: Fortepan – Rádió és Televízió Újság

Arra a kérésre pedig, hogy hogyan érzi, neki sikerült-e ezt megvalósítani, azt felelte:

– Úgy érzem, hogy igen. Megvan az a luxusom, hogy azt teszem, amihez kedvem van. Magam osztom be az időmet, azt vállalom el, amit szeretnék. Azt hiszem, inkább anticeleb vagyok, akinek nem az a fontos, hogy folyton ott ugráljon az előtérben, és akkor is beszéljen, ha nincs mit mondania. Egyébként akkor válnak az emberek szószátyárrá, amikor nincs mondanivalójuk. Szóval érdemes végigküzdeni az életet, és akármilyen nehézség jön, minden elmúlik: a rossz is és sajnos a jó is. Mégis érdemes végig­harcolni ezt a földi létet, mert ezáltal edződünk olyan emberré, hogy még többet tudjunk adni, és még jobban tudjunk szeretni. És ez az élet lényege. A szeretet az élet kenyere – felelte.

Kudlik Júlia tévés sikerének titkát is felfedte, miszerint minden azon múlik, hogyan nézünk a kamerába.

Kudlik Júlia és Antal ImreKudlik Júlia és Antal Imre

– Ami a tévét illeti, az a titka, hogy jól kell nézni a kamerába. A csőbe nézek, de ha egy milliméterrel följebb vagy lejjebb, akkor már nem a néző szemébe nézek. Mondták is nekem, hogy senki nem tud úgy belenézni, mint én. A bemondó egyedül ül egy szobában, néz bele egy fekete csőbe, és ebből a helyzetből kell valami emberit kihozni. A másik pedig, hogy soha nem játszottam el semmit. Az volt a szerencsém, hogy a nézők elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Erre én se rá nem tettem, se el nem vettem belőle – mondta.

Kudlik Júlia

(76 éves)

1945. július 14-én született Budapesten. 1963-ban a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányai után mindenesként kezdett dolgozni a Magyar Televízió ifjúsági osztályán. 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén. Még ebben az évben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-népművelés szakára is, ám ő mégis a televíziózást választotta. A Delta című tudományos híradó vezetésével 1965-ben bízták meg. A műsor 31 éven át tartott töretlen sikerrel. 1971-ben, 1972-ben és 1981-ben a Táncdalfesztivál műsorvezetője volt, később a Kodály énekversenynek számos népdal és népzenei vetélkedőnek is. 1980-ban indult népszerű a Szeszélyes évszakok szórakoztató sorozata Antal Imrével, melyet 1994-től, 1995-ig vezetett.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem