3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHorrorsérüléssel ért végett egy 21 éves lány balatoni nyaralása: brutálisan átszúrta a...

Horrorsérüléssel ért végett egy 21 éves lány balatoni nyaralása: brutálisan átszúrta a combját a kerítés vasrácsa

A szörnyű baleset egy 21 éves pécsi lánnyal történt, aki a barátaival szeretett volna pár kellemes nyári napot eltölteni a Balaton partjánál.

Azonban egy borzalmas baleset árnyalta be a nyaralást, miközben Gréta hazafelé tartott a Balaton partjától kedd este 9 óra körül. A pécsi lány egyedül volt és nem tudott bejutni a földvári apartmanjukba, mivel a kapu zárva volt. Hiába hívta a barátait, nem vették fel a telefont, ezért Gréta úgy döntött, hogy megpróbál átmászni a kerítésen. A kerítés melletti betonfedélre mászott fel, azonban hirtelen megcsúszott a lába és a szomszéd tű éles kerítésének esett, amely felnyársalta a lány combját.

„Szörnyű látvány volt, hiszen a fiatal kislány ott támaszkodott, csüngve a kerítésen. A combja felsőrészét szúrta át a szomszéd kerítése, amely kis túlzással pengeélesre van kihegyezve, teljesen feleslegesen.” – nyilatkozta az apartman tulajdonosa a Borsnak, aki a szörnyű zajra lett figyelmes az esti órákban.

A helyzet súlyosságához képest a fiatal lány orvostanulmányainak köszönhetően nagyon talpraesetten reagált. Ő maga értesítette a mentőket a balesetről, amelyről részletes tájékoztatást a telefonhívás során. Szerencsére nem volt életveszélyben, mert az artériája nem sérült a baleset során, azonban elképesztő bátorság és fegyelem kellett ahhoz, hogy tartani tudja magát a kerítésen, nehogy tovább csússzon. A szerencsére segítség hamar kiérkezett hozzá.

„Egészen elképesztő bátorsággal viselte a súlyos sérülést, egy könnycseppet sem ejtett. A tűzoltók végül úgy döntöttek, hogy rögzítik a sérült lábát a kerítéshez, majd azt a szakaszt amely átszúrta , körbe levágták az illesztéseknél. ” számolt be a lapnak az egyik tulaj. A kórházban sikerült eltávolítani a lány felső combjából a kerítésdarabot és azóta már haza is mehetett a kórházból.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work