13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHorror: napokig tartotta fogva és kínozta megzsarolt lakótársait egy fiatal pár Budapesten..

Horror: napokig tartotta fogva és kínozta megzsarolt lakótársait egy fiatal pár Budapesten..

Nyolcmillió forintos örökségére fájt a foga annak a párnak, akik hosszú napokon át tartották fogva lakótársaikat annak érdekében, hogy hozzájuthassanak a pénzhez.

Napokig tartották fogva lakótársaikat a ma már előzetesben ülő gyanúsítottak. / Fotó: Police.hu

Napokig tartották fogva lakótársaikat a ma már előzetesben ülő gyanúsítottak. / Fotó: Police.hu

A pénzről azt követően szereztek tudomást, hogy a két másik lakótárs beszélgetését kihallgatták, s ezután lendültek akcióba: a rendőrség jelenlegi információi szerint kilenc napon keresztül bezárva tartották őket közös albérletükben még decemberben.

Ezalatt folyamatosan igyekeztek őket megtörni, kezdetben fenyegetéssel, amelyhez gáz- és riasztófegyvert, kalapácsot, baltát is felhasználtak, de az is előfordult, hogy bántalmazták a két férfit. Mindez végül sikerre vezetett, hatmillió forinthoz sikerült hozzájutniuk az akkora már vélhetően kellően megrémült sértettektől – írja a police.hu.

A 23 éves H. Máriát és 26 éves K. Sándort a Budapesti Rendőr-Főkapitányság munkatársai január 7-én fogták el a 18. kerületben, majd hallgatták ki, illetve vették őrizetbe őket zsarolás és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt, valamint előzetes letartóztatásukra is indítványt tettek, amit a bíróság január 10-én el is rendelt.

police, blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem