7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekHorror! Ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne...

Horror! Ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne tudjon mozogni

Ak­ko­rára akar hízni ez a nő, hogy már mo­zogni se tud­jon. Emel­lett gye­re­ket is akar.

Monica Riley már most 300 kilós, de a célja az, hogy tovább hízzon. Ő akar lenni a világ legkövérebb nője, ehhez meg kell haladnia a 440 kilót, és nem tántoríthatja el semmi ettől a teljesen extrém álomtól.

Horror! Ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne tudjon mozogni

Monica egyébként hű társat is talált a tervéhez. Párja lényegében semmi mást nem csinál egész nap, mint őrá főz és őt eteti. Emellett pedig arról álmodoznak, hogy a nőnek sikerül elérnie álmát, de mellette gyermekük is lesz.

Horror! Ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne tudjon mozogni 1

Utóbbi kapcsán konkrét elképzeléseik is vannak. Azt tervezik, hogy egy dadust fogadnak fel, aki majd segíteni fog a ház körül és a gyerek ellátásában.

Horror! Ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne tudjon mozogni 2

Monica egyébként nagyjából 8 ezer kalóriát fogyaszt el naponta. És meggyőződése, hogy minél nagyobb, annál szexibb. Egészsége pedig szemlátomást nem különösebben aggasztja. Egyedül talán attól tart egy kicsit, hogy a további hízással végleg el fogja veszíteni a függetlenségét. De mivel párja rajongásig imádja, ezért ez sem hat rá túl nyomasztóan. Pedig érdemes lenne jobban foglalkoznia vele. A teljes magatehetetlenség állapota ugyanis már olyan helyzetet teremt, ahonnan nincs visszaút. Nem véletlen, hogy a ritka, de mégis előforduló, hasonló esetek többségének hátterében a férfi rejtett vagy akár nyílt motivációja a teljes szexuális és mentális birtoklás.

 

Horror! Ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne tudjon mozogni 3
fotók: metro.co.uk

Monicát édesanyja próbálta megakadályozni tervében, próbálta lebeszélni őt. Az asszony aggódik, hogy lánya a halálba eszi magát. A terv azonban cseppet sem változik, elérésében pedig az segít, hogy felfoghatatlan mennyiségű ételt töm magába Monica. Íme egy napi menü:

  • 6 sütemény
  • 6 kolbász és egy zsemle
  • 1 nagy tál cukros müzli
  • 2 adag súlygyarapodást serkentő turmix
  • 4 McChicken szendvics
  • 4 dupla sajtburger
  • 1 nagy adag hasábburgonya
  • 30 csirke nugget
  • makaróni sajttal
  • 1 vödör jégkrém

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek