Hirmagazin.eu
Főoldal » Horror: emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült a gázolás után egy autós Budapesten
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Horror: emberrel a szélvédőjébe szorulva menekült a gázolás után egy autós Budapesten

Budapest – Egy zebrán elütött és az autó szélvédőjébe szorult emberrel együtt hagyta el a helyszínt egy gázoló a fővárosban

– közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A közlemény szerint egy autós értesített egy a X. kerületi Keresztúri úton a piros lámpánál várakozó rendőrt még január 15-én, hogy nem sokkal azelőtt látta, hogy a Kerepesi úton, a zebrán elütöttek egy gyalogost, és a gázoló – a szélvédőbe szorult sérülttel együtt – elhagyta a helyszínt.

A rendőr a baleset irányába indult, amikor egy férfi leintette és elmondta, hogy néhány perccel azelőtt látott egy autót, amelynek szélvédőjébe egy ember szorult, egy közeli parkolóba behajtani.

A nyomozó megtalálta a beszakadt szélvédőjű autót, majd a néhány méterrel arrébb, az aszfalton fekvő sérült férfihez szaladt, aki eszméleténél volt, de komoly fájdalmakkal küzdött.

A helyszínen három férfi járkált fel-alá, akikről kiderült, ők ültek a gázoló autóban. Egyikük elismerte, ő volt a sofőr.

A nyomozó a három férfit az erősítés megérkezéséig visszatartotta, majd átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőreinek.

Az elgázolt férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba – áll a közleményben.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Megfagyott a -20 fokos hidegben, mert a sofőr leszállította a buszról

Géza

Most érkezett a hír: Tűz ütött ki egy budapesti kollégiumban – csaknem ezer diáknak kellett elhagynia az épületet! Oszd meg!

Géza

Ellepték Kispestet a drogosok: majdnem egy használt tűbe nyúlt egy kisfiú

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------