6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHorror a börtönben, brutális kínzásokba halt bele egy szombathelyi rab

Horror a börtönben, brutális kínzásokba halt bele egy szombathelyi rab

B. Zs. és két társa nem ismert be semmit a bíróság előkészítő ülésén, ezért „rendes” tárgyaláson bíróság elé kell állniuk különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más űncselekmények miatt.

A három vádlott 2017 tavaszától kezdte el „csicskáztatni” a velük egy zárkában lévő sértettet.

2017. május 2-tól napi rendszerességgel, kegyetlenül bántalmazták és alázták meg különböző módon cellatársukat úgy, hogy az a végén belehalt.

Így például a takarításhoz használt 5 literes műanyag vödröt megtöltötték vízzel és arra kényszerítették, hogy azt állva igya meg, közben ütötték, verték, majd csikket etettek vele.

A rendszeres bántalmazások és kínzások 2017. május 11-től egyre inkább eldurvultak.

Kikötözték, száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták, ugráltak rajta, ököllel ütötték és rugdalták a bordáit, ájulásig fojtogatták. Amikor az összecsuklott, felállították, és elölről kezdték az ütlegelést. A halálát megelőző 1-2 napban arra kényszerítették, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait. A bántalmazások során szétnyílt sebet egy öngyújtóval kiégették, és a vért feltakaríttatták vele.

Az ellenőrzések során mindig beküldték a mosdóba, és a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be.

2017. május 14-én reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy cellatársuk a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög.

Az ápoló a zárkába érve megkezdte a sértett  újraélesztését, de nem járt sikerrel.

Az áldozat sérüléseit három oldalon keresztül sorolja a vádirat . A sérülések nagy részét a sértett a halálát megelőző 12-24 órán belül szenvedte el, ezen belül a halált eredményező sérüléseket, továbbá a durva, életveszélyes sérüléseket is. –  áll a bíróság közleményében.

A sérülések súlyossága miatt néhai sértett életének megmentésére lehetőség nem volt, halálát szakszerű orvosi ellátás sem háríthatta volna el-hangsúlyozza a vádirat.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja a két rabot.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek