9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességHonnan szerzi a fegyvereit az Iszlám Állam?

Honnan szerzi a fegyvereit az Iszlám Állam?

Érdekes felfedezést tett idén februárban a Conflict Armement Research nevű brit fegyver adatbázist kezelő cég.

Honnan szerzi a fegyvereit az Iszlám Állam?

Miután hosszas ostrom után a kurd gerillák sikeresen megtisztították az Iszlám Állam fegyvereseitől a szíriai Kobani-t a török határ közelében, a cég egyik munkatársa egy furcsának tűnő M16-os látott egy kurd harcos kezében.

Ebben még nem lenne semmi meglepő, mert az amerikai gépfegyver gyakori tartozéka a közel-keleti konfliktuszónának, de közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy a fegyver az M16-os kínai utánzata. A CQ-t egyértelműen az M16-osról mintázták és a kurd gerilla állítása szerint az Iszlám Állam egyik halott dzsihadistájától szerezte.

A fegyver sorszámát pont olyan módszerrel próbálták eltüntetni, mint amit a brit cég a szudáni konfliktusban használt kínai CQ-k esetében tapasztalt. A tölténytár sorszáma is kínai volt, 2008-ban gyártották, pont ugyanolyan, mint amiket Dél-Szudánban használtak. Itt merült fel először komolyan a gyanú, hogy az Iszlám Állam kelet-Afrika felől is fegyverekhez jut.

Honnan szerzi a fegyvereit az Iszlám Állam?
A Conflict Armement Research szisztematikusan gyűjti az Iszlám Állam harcosaitól elkobzott fegyvereket. A több mint 30 ezres adatbázis alapján látható, hogy a dzsihadista terrorállam a világ minden sarkából birtokol fegyvereket. A katalógusból kiderül, hogy a nagy fegyverkereskedő országok közül áttételesen mindenki üzletel az Iszlám Állammal. Az orosz, kínai, amerikai és európai fegyverek és lőszerek egyformán megtalálhatók az iszlamista harcosok arzenáljában. A lőszerek utánpótlását főleg iráni, iraki és szíriai szálakra lehet visszavezetni.

A Conflict Armement Research publikálta az adatokat, amelyekből kiderült, hogy rengeteg olyan lőszer van a dzsihadisták birtokában, amelyeket kelet-Európában gyártottak. Bulgária, Románia Szerbia előkelő helyen szerepel a listán, de vannak Magyarországról származó lőszerek is. A dzsihadista állam által hátrahagyott lőszerek többségét 2010 után gyártották, de vannak köztük a 80-as, 90-es években készült készletek is.

A Conflict Armement Research nyomozói idén nyáron arra is találtak bizonyítékot, hogy az Iszlám Állam a kurdok elleni offenzívájában klórgáz töltetű rakétákat használt. Az Iszlám Állam katonai vezetése főleg a Szaddám Husszein féle egykori iraki Baath párt prominensei közül verbuválódott, akik jól ismerik a csempészútvonalakat, és a beszerzési forrásokat. Október elején az Amerikai

Pénzügyminisztérium kínos kérdést tett a Toyotának. Arról érdeklődtek, hogyan miért kizárólag az általuk gyártott pick-up truck-okkal vonulgatnak az Iszlám Állam fegyveresei a propaganda videóikon. A Toyota értetlenül állt a kérdés előtt, közleményükben csak azt írták fogalmuk sincsen, hogyan jutnak el a kocsik a terroristákhoz. Azóta sem oldódott meg a rejtély, senki nem tudja hogyan kapja meg a szállítmányokat a terrorállam.

Honnan szerzi a fegyvereit az Iszlám Állam?

Sokakban ugyanakkor óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy az Iszlám Állam fegyver és egyéb katonai célú beszerzéseit miért nem akadályozzák az olyan szunnita öböl-menti országok, akikkel aktív kereskedelmi kapcsolatban állnak a nyugati országok. Szaúd-Arábia és Katar gazdaságilag erős és kereskedelmileg nyitott országok, ráadásul aktív fegyvervásárlók is.

Az őskonzervatív vahhabita vezetés viszont nem tesz semmit a szintén szunnita hátterű Iszlám Állam ellen. A vahhabizmus az iszlám legszigorúbb alapelveit követi, és céljai nem állnak távol az iszlamisták a civilizáció ellenes barbarizmusától.Az Iszlám Állam akkurátusan gondozott éves pénzügyi jelentésében is masszív tételt jelentenek a “nemzetközi adományok”, amelyeket gazdag arab sejkektől kapnak.

James Bevan a Conflict Armement Research igazgatója jelentésük publikálása után azt mondta, hogy minél nagyobbra nő az Iszlám Állam fegyverarzenálja, annál kényelmetlenebb lesz az ellenük harcoló országok morális pozíciója. Szerinte, ha a fegyverek ilyen könnyen vándorolnak a szemben álló felek között, akkor nehezen hihető, hogy nincs egymáshoz közük.

Írta Kovacs Gabor

Forrás: euronews

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work