6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekHolnap lesz 72 éve: Gyűlöletes légkör fogadta Puskásékat Bécsben..

Holnap lesz 72 éve: Gyűlöletes légkör fogadta Puskásékat Bécsben..

Magyar sportolók talán még sohasem játszottak ilyen rendkívül ellenséges légkörben külföldön, mint a magyar labdarúgó-válogatott a bécsi Práter Stadionban – írta a Nemzeti Sport 1948. május 4-i száma.

Egy nappal korábban, május 3-án érkezett haza a Puskás Ferenc vezette nemzeti csapat a bécsi Európa Kupa-mérkőzésről, amelyet az osztrák csapat 3-2-re nyert meg.

„Úgy látszott, mintha a bécsi közönség egyenesen gyűlölné a magyar fiúkat – írta a Népsportban Hidas Ferenc, aki az MLSZ elnökhelyettese volt.

Hidas megjegyzi, hogy a szokatlan körülmények között Kispéter Mihály több alkalommal is olyan megoldásokhoz folyamodott, amely felbőszítette a közönséget. 

Több osztrák támadást is csak úgy tudott megállítani, hogy magasra felugorva kézzel fogta meg a labdát. Deák Ferenc pedig az egyik alkalommal úgy rúgott a labda felé, hogy az osztrák kapus azt már megszerezte.” 

A teljesen felajzott közönség minden egyes szabálytalan mozdulat után heves tüntetésbe kezdett, amely merőben szokatlan volt a magyar csapat számára. „A sértegetések özöne zúdult a magyar sportolók felé, sőt, egy ízben a rendőrség erélyes fellépése tudta csak megakadályozni, hogy az osztrák közönség a pályára berohanva tettlegesen is bántalmazza játékosainkat a vélt sérelmekért. A meccs végén azonban már ezt sem lehetett megakadályozni. Az egyik néző belerúgott egy olyan játékosba, aki nem is lépett pályára. Amikor Kispéter Mihály a meccs hevében komoly összetűzésbe keveredett Josef Epp-pel, akkor tényleg elszabadult a pokol. A szerencsétlen ütközés következtében a nézők üveggel dobálták meg a magyarokat. Epp agyrázkódást szenvedett és le kellett cserélni. Ezt a vasárnapot egy darabig nem fogjuk elfelejteni” – írta a cikk szerzője.

Puskás Ferencéket gyűlöletes légkör fogadta Bécsben. FORRÁS: AFP/ARCHIVE ZOLTAN THALY J.

Amúgy ez az összecsapás egészen különleges körülmények között zajlott le. A szovjet hadsereg Bécsben állomásozó egységei közül több ezer katona vett jegyet a meccsre, a stadionban pedig látványosan a magyar csapatnak szurkoltak. A magyar góloknál lelkesen ugráltak, a szünetben pedig bementek a magyar öltözőbe, és lelkesíteni próbálták a társaságot. A mérkőzés utáni hatalmas kavarodásban ők is berohantak a pályára, virággal akartak kedveskedni Gallovich Tibor csapatának, de látva az osztrák szurkolók haragját, hamar elfutottak. Csak négy katona maradt ott, ők gyorsan átadták a virágot Szusza Ferencnek, majd eliszkoltak. 

Ezek mellett egy magyar futballista személyes tragédiáját hozta ez a bécsi meccs. Gallovich Tibor szövetségi kapitány a kezdőcsapatba tette Tagányi Árpádot, aki 1948-ban a Szentlőrinci AC játékosa volt. Ám a 40. percben Tagányit lecserélték, ő az „egyfélidős balfedezetként” vonult be a magyar labdarúgás történetébe, mivel ezt megelőzően és ezek után soha többet nem játszott a magyar válogatottban.

„Nem értem, hogy miért cseréltek ki, úgy érzem, hogy nem voltam fáradt” – panaszkodott a sportújságnak a balfedezet. „Úgy érzem, hogy a játék sem ment rosszul. Nekem az iram egyáltalán nem volt nagyobb, mint bármelyik NB I-es mérkőzésen. A félidőben az egyik vezető azzal mentegette magát, hogy a tömegterror miatt cseréltek ki, de azt nem mondta el, hogy mit ért ezen. A másik vezető azt mondta, hogy utasításra cselekedtek. De akkor miért válogattak be? Nem értem. Én azt hiszem, hogy az utolsó negyedórában nagy szükség lett volna egy kis szívre, amellyel én nem állok rosszul, még akkor is, ha nincs valami kifinomult technikám.” 

A Szabad Nép hasábjain a helyszíni tudósító, Lukács László is kemény kritikával illette a magyar szakvezetést, mert szerinte Tagányit eleve be sem kellett volna állítani a csapatba. A cikkben az is elolvasható, hogy az osztrák szövetség eleve nem akarta beengedni azokat a magyar szurkolókat, akiknek jegyük volt a meccsre. Végül nagy vita után az állóhelyre vezényelték a budapesti különvonattal érkezett drukkereket. Hosszas elmélkedés olvasható arról, hogy a 60 ezer eladott jegy nagy része a jegyüzérek kezébe került. Ők a 10 schillinges belépőket kétszáz százalékos felárral értékesítették és még így is sikerült minden jegytől megszabadulniuk. A meccsre kiadott műsorfüzetben a vendéglátók karikatúrát készítettek Puskás Ferencről, aki a rajzon a cigányprímással húzatta a nótát. A képaláírás:

Húzzál valami jó talpalávalót, hadd rúgjak gólt az osztrákoknak.” 

Ez a kívánsága végül nem teljesült Puskásnak, mert a két magyar gólt Szusza Ferenc és Deák Ferenc szerezte.

Labdarúgó Európa Kupa-mérkőzés: Ausztria-Magyarország 3-2 (1-1)

1948. május 2. Bécs. Práter Stadion, 60 ezer néző. Vezette: Jaroslav Vicek (csehszlovák)

Ausztria: Zeman – Kowanz, Happel, Mikolasch, Ocwirk, Brinek, Melchior, Wagner, Epp, Hahnemann, Körner.
Magyarország: Henni – Rudas, Kispéter, Balogh Sándor, Bozsik, Tagányi, Egresi, Szusza, Deák, Puskás, Gőcze.
Gól: Melchior (24.), Wagner (67.), Körner (85.), illetve Szusza (16.), Deák (48.)

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner