7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekHollik: az ellenzék a kötelező betelepítés mellett áll

Hollik: az ellenzék a kötelező betelepítés mellett áll

A KDNP országgyűlési képviselője, Hollik István szerint az ellenzék egyértelműen a kötelező betelepítési kvóta mellett áll, ha Magyarország megvédéséről van szó, rájuk nem lehet számítani.

Hollik István az M1 aktuális csatornán vasárnap úgy fogalmazott: világossá vált az Európai Bíróság kvótaperben hozott, “felháborító ítélete” után is, hogy a magyar emberek mire számíthatnak az ellenzéktől és mire a Fidesz-KDNP-től. Úgy folytatta: a kormány elfogadja a döntést, “hiszen jogállam vagyunk”, de a migránsok betelepítését nem hajlandó végrehajtani, az ellenzék viszont a kvóta mellett áll.

Hollik István. MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezzel kapcsolatban példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke “még ha csak a kamerák kedvéért is”, de migránsokat fogadott be lakásába, és az Európai Parlamentben a magyar baloldali ellenzéki képviselők – köztük a szocialisták – megszavazták a kvótákról szóló állásfoglalásokat. Ehhez hozzá kell venni a Jobbikot is – folytatta -, hiszen a párt elnöke egy tévéműsorban azt mondta, hogy ha csak néhány ezer menekült befogadásáról van szó, az lehet tárgyalási alap.

Megismételte a kormány álláspontját arról, hogy azt gondolják, a kvóta nem is működőképes, amit mutat, hogy a 120 ezer ember nagyjából 25-30 százalékát sikerült áttelepíteni, de nincsenek információk arról, hogy abban az országban maradtak-e, ahova a döntés alapján menniük kellett. Hangsúlyozta: a kvóta nemcsak jogszerűtlen, ösztönözné is a tömeges illegális bevándorlást.

Feltette a kérdést: ha Európán kívül alapítanak biztonságos menekülttáborokat, úgynevezett hotspotokat, mi szükség van kvótára, miért nem döntheti el egy adott ország, hogy akar-e migránsokat befogadni egy adott hotspotból.

Kitért arra is: megvizsgálják a jövő heti Fidesz-KDNP-frakcióülésen, milyen lehetőségek vannak arra, hogy a kvótától “megmentsék Magyarországot”.

Forrás és kép: hirado.hu

További kép: Nemzeti InternetFigyelő

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem