5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldHollande Obamával és Putyinnal egyeztet a terrorizmus elleni fellépésről

Hollande Obamával és Putyinnal egyeztet a terrorizmus elleni fellépésről

forrás: MTI

Francois Hollande francia államfő november 24-én Washingtonban amerikai kollegájával, Barack Obamával, két nappal később pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet Moszkvában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésről és a szíriai helyzet rendezéséről – jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.

A francia államfő hétfőn már jelezte a parlament két háza együttes ülése előtt elmondott ünnepi beszédében, hogy a következő napokban amerikai és orosz kollegájával is találkozik a – 129 halálos és 350 sebesült áldozatot követelő – párizsi merényleteket magára vállaló Iszlám Állam elleni „nagy és egységes koalíció” kialakítása érdekében.

Ezért Francois Hollande kedden telefonon beszélt az orosz elnökkel a dzsihadisták elleni harcok összehangolásáról – jelezte az elnöki hivatal. A Kreml ezzel egy időben azt közölte, hogy a két ország vezetője támogatja, hogy titkosszolgálataik „szorosan együttműködjenek” a Szíriát érintő kérdésekben.

A francia elnök délelőtt hivatalában fogadta John Kerry amerikai külügyminisztert, aki a találkozó után azt mondta, hogy az ENSZ november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcsa „fontos jelzés lesz a világnak arra, hogy senki nem tudja a nemzetközi közösség ügyeit félbeszakítani, és főleg nem „a megvetendő és gyáva terrorcselekmények”.

„Várom már, hogy visszajöhessek Párizsba a COP21-re Obama elnökkel” – mondta az Elysée-palota udvarán az amerikai külügyminiszter a klímacsúcsra utalva. Jelezte, hogy ő tovább marad, mint a nyitónapra érkező Obama, és követni fogja a december 11-ig tartó tárgyalásokat. Kerry meggyőződése, hogy „a következő napokban Párizs tudni fogja, hogyan találjon magára” a merényletek után.

Francois Hollande délelőtt iráni kollegájával, Haszan Róhánival is beszélt telefonon, aki a terrortámadások miatt lemondta keddre tervezett párizsi látogatását.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a két ország vezetője egyetértett abban, hogy elengedhetetlen fontosságú a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harc. Abban is megállapodtak, hogy „hamarosan találnak egy másik időpontot a látogatáshoz”, amelynek célja a kétoldalú együttműködések megerősítése lesz.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work