7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúraHobo szövegírói életművét díjazták

Hobo szövegírói életművét díjazták

2015 04 22 075517A zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete, az Artisjus kihirdette, melyik zeneszerzőket, illetve szövegírókat ítélték a tavalyi év legjobbjainak.
Hobo szövegírói életművét díjazták

Hobo első szerzeményét 1968-ban írta . Fotó: MTI

A legjobb produkció az 1980-ban alakult progresszívrock-zenekar, a Solaris koncertje lett, amelyen a 30 éve megjelent Marsbéli krónikák című lemeze anyagát mutatta be.

A legjobb dalszerző a szegedi Honeybeast zenekar dalszerző gitárosa lett. Nagy slágereik a Portugál, a Maradok vagy A legnagyobb hős.

Az év könnyűzenei szövege a Húszezer éjszakás kaland lett, amely Szűcs Krisztián, az idén februárban feloszlott Heaven Street Seven zenekar társalapító énekes-gitárosának szerzeménye.

Életműdíjat kapott Hobo, aki első szerzeményét 1968-ban írta Lakájdal címmel, és 1978-ban alapította a mára kultikus Hobo Blues Bandet. Sebestyén Áront is díjazták, akitől leginkább a Csemer Boglárkával, vagyis Boggie-val írt dalait ismeri a közönség.

Az Artisjus-díj történetében először részesült komolyzenei díjban női szerző. Tallér Zsófia az Egyiptomi halottaskönyv részleteinek felhasználásával komponálta a Pert Em Heru – Kilépés a fénybe oratóriumot. Bella Máté komolyzenei képzettsége mellett foglalkozik színházi kísérőzenékkel és popzenével is, többször szerepelt A Dal című műsorban.
Artisjus-díjak 2015
Az év könnyűzenei produkciója: Solaris koncert (Müpa)
Az év könnyűzenei zeneszerzője Kovács Zoltán (Honeybeast)
Az év könnyűzenei szövegírója: Szűcs Krisztián

Életműdíj, könnyűzenei szövegíró: Földes László Hobo
Az év fiatal könnyűzenei alkotója: Sebestyén Áron
Az év komolyzenei műve: Sári József: Novelette No.4/b klarinétra, Tallér Zsófia: Pert Em Heru

Az év fiatal komolyzenei alkotója: Bella Máté
Az év magyarnóta-szerzője: László Mária
Az év komolyzenei műve: Sári József: Novelette No.4/b klarinétra

Forrás: metropol;

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem