13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekHivatalos: Budapestről indul a 2020-as Giro d'Italia

Hivatalos: Budapestről indul a 2020-as Giro d’Italia

Jövőre Magyarországról indul az olaszok háromhetes országúti kerékpáros körversenye, a Giro d’Italia, jelentették az Olasz Kulturális Intézetben tartott sajtótájékoztatón. Magyarországon három szakaszt rendeznek majd. Az összköltségvetés 7,8 milliárd forint.

Pénteken a szerkesztőségünkbe is eljutott az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda meghívója, aminek fejlécébe sejtelmesen csak annyit írtak, hogy Világverseny Magyarországon. Én is egyből a Giróra tippeltem, de nem kellett nagyon gondolkodni, hiszen szinte ezzel egy időben jelent meg a Cycling Weekly nevű portálon olasz forrásokra hivatkozva, hogy Budapest lesz a házigazda 2020-ban. A hétfőn ezt erősítették meg, a Giro d’Italia versenyigazgatója, az RCS Sport ügyvezetője, Mauro Vegni jelenlétében.

„Nagyon büszke vagyok, hogy itt jelenthetem be a következő év rajtját. Magyarországról indul majd el a 2020-as Giro d’Italia.. A nézők millióinak mutatjuk majd be, hogy milyen szép tájak és vidékek vannak még Magyarországon Budapesten kívül. Három szakaszt fogunk Magyarországon rendezni, de az később tárjuk a közönség elé, hogy pontosan merre mennek ezek. Egyelőre csak abban állapodtunk meg a magyar kormánnyal, hogy Budapestről indulunk és még két szakasz lesz” – mondta Mauro Vegni.

„Megtörtént az, amire senki sem számított. Régiónkból nekünk sikerült megszerezni a Grande Partenzát. 2017-ben voltunk kint a Giro d’Italia két szakaszán. Akkor félig viccesen felvetettük Mauro Vegninek, hogy Budapestről induljon az olasz Grand Prix.” – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Arról beszélt, hogy később komoly háttérmunkát végeztek, és a kormány több szervezetének a támogatását elnyerve végül megpályázták a rajtot.  Kiemelte, hogy a versenynek óriási imázs- és reklámértéke van. Tavaly a versenyt 189 ország közvetítette, és a becslések szerint több tízezer ember jön majd Magyarországra.

A kormány 7,8 milliárdot biztosított a rendezvényre. Ebbe az előkészítés is beletartozik, több felvezető versenye is lesz a Girónak. Révész kiemelte, a Grande Partenze gazdaságilag is megtérülő befektetés, egy holland tanulmányra hivatkozott, ami szerint minden elköltött egy euró két euró bevételt teremtett.

Révész elmondta, hogy már június végén be akarják jelenteni az olaszok a három magyar szakasz pontos útvonalát.

Az első szakasz rajtjára három lehetséges helyszínt jelöltek meg, a Budai Várat, a Parlamentet és a Hősök terét.

Azt egyelőre nem tudni, hogy lehet-e magyar versenyző a Girón, de Révészék meg akarják teremteni annak a lehetőségét, hogy a mai legjobb bringások, mint Peák Barnabás, Valter Attila, Kusztor Péter vagy Dina Márton és Dániel esélyt kapjanak minderre.

A világ három nagy körversenye a Giro, a Tour de France és a Vuelta a Espana is gyakran elhagyja saját országát, de reális esély a Giro d’Italia idehozatalára volt. Egyrészt a földrajzi elhelyezkedés, a franciák és a spanyolok még messzebb vannak, másrészt az olaszok flexibilitása segíthette a budapesti jelentkezést.

A szervezők a Nagy Rajt (Grande Partenza) jogát természetesen kemény pénzekért adják át, licencdíjat kell fizetni, de nagy bevételeket is lehet remélni a világ második legnagyobb kerékpárversenyéből.

(Borítókép: A holland Tom Dumoulin a Sunweb versenyzője ünnepel a bajnoki trófeával a 100. Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny eredményhirdetésén Milánóban 2017. május 28-án. Fotó: Alessandro Di Meo / MTI / EPA)

Cikk: Index

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work