13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekHivatalos: Botka kilépett az MSZP-ből

Hivatalos: Botka kilépett az MSZP-ből

Botka László szegedi polgármester hétfőn hivatalosan is kilépett a Magyar Szocialista Pártból.

Hétfőn elküldte a MSZP szegedi szervezetének a kilépésről szóló nyilatkozatát Botka László, Szeged polgármestere – értesült az Index .

Botka gyakorlatilag pénteken már szakított a párttal, miután az MSZP helyett az Összefogás Szegedért Egyesület frakciójába ült be a város képviselő-testületében.

Az MSZP egykori miniszterelnök-jelöltje, aki négy évig a párt választmányi elnöke, vagyis lényegében második embere is volt, ezt mondta az Indexnek:

Aki figyelemmel kísérte a mozgásomat, láthatta, hogy a döntést a kilépésről lelkileg már két éve meghoztam. Csak nem akartam tavaly és idén, a választási kampányok időszakában ezzel tematizálni a közbeszédet.

A politikus ezzel arra célzott, hogy amikor 2017 októberében visszalépett az MSZP miniszterelnök-jelöltségétől, már egyértelműen látta, nincs a pártban jövője.

„Jó munkát kívánok az MSZP-nek, ennél többet nem mondok róluk többé” – válaszolta Botka arra kérdésre, ami az MSZP-sekhez fűződő viszonyáról és a párt jövőjére irányult. Elmondta, hogy Szeged polgármestereként továbbra is az ellenzéki összefogásért dolgozik, de az Összefogás Szegedért Egyesület színeiben folytatja a politikai munkát.

 Botka László, 18 éves korától, 1991-től volt az MSZP tagja, 1992-1994 között az országos ifjúsági tagozat elnökeként és az országos választmány tagjaként dolgozott. A párt színeiben először 1994-ben választották országgyűlési képviselővé Szegeden, 2014-ig volt a parlament, és az MSZP-frakció tagja. 2000-ben lett az MSZP Csongrád megyei elnöke, 2012-től 2016-ig a párt országos választmányát is irányította. 2017. május 27-én az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választották, október 2-án azonban visszalépett.

2002 óta tölti be Szeged polgármesteri posztját, október 13-án negyedik alkalommal választották újra, ekkor már mint az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjeként, a szegedi közgyűlésben is a civil szervezet frakciójában politizál.

Tóth Bertalan pártelnök közösségi oldalán úgy reagált, sajnálattal értesült Botka László döntéséről. A politikus kifejtette, Botka László baloldaliságához és demokratikus elkötelezettségéhez nem fér kétség, Szeged városát hosszú évek óta példaértékűen vezeti.

 A szegediek jól döntöttek október 13-án, amikor az ellenzéki szövetség jelöltjeként, amelynek az MSZP végig motorja volt mind Szegeden, mind országos szinten, újra Botka Lászlót választották meg Szeged polgármesterének – szögezte le a pártelnök.

https://www.facebook.com/dr.toth.bertalan.mszp/photos/a.1434082190153608/2518367765058373/?type=3

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work