13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárHírességek, na meg az a sok-sok gyerek

Hírességek, na meg az a sok-sok gyerek

Igen csak nagy számban vannak azok a celebek, akik hatalmas családot alapítottak, rengeteg saját és örökbefogadott gyerekkel. Az Angelina Jolie – Brad Pitt páros hatalmas családját már senkinek sem kell bemutatni, de nem csak ők gondolkodtak úgy, hogy a sokgyerekes család fontos.

Hírességek, na meg az a sok-sok gyerek2Összeválogattunk néhány hírességet, akik az évek sorát sok gyereknek adtak életet, vagy adoptáltak a jobb élet reményében. Köztük található Madonna is, akinek két apától két saját gyerekek van (Lourdes és Rocco), valamint adoptált még két gyereket, név szerint David-et és Mercy-t.

Bruce Willis például 5 remek gyerekkel büszkélkedhet, háromnak közülük az ex-feleség, Demi Moore az anyjuk, míg a másik kettőnek Willis jelenlegi neje, Emma Hemming adott életet. Szintén 5 gyerekkel büszkélkedhet Chris O’Donnell is, annyi különbséggel, hogy O’Donnell esetében mind az öt csemete ugyanazon anyától van, méghozzá a híresség feleségétől, Caroline-től: Lily, Christopher Jr., Charles, Maeve és Finley.

Mark Wahlberg és felesége, Rhea azonban (eddig) csak 4 saját gyerekkel büszkélkedhet. De Matt Damon is összegyűjtött négy gyereket, igaz ebből csak 3 lány a sajátja, a negyedik lány felesége első kapcsolatából származik, aki adoptált. Maya Rudolph és Paul Thomas Anderson is három lánnyal büszkélkedhet (Pearl, Lucille és Minnie), azonban a gyerekek sorát egy Jack nevű saját fiú zárja.

Kris Jenner sem ma kezdte a babagyártást, ráadásul nem is akárhogy! Szép számmal született neki is lánya, valamint van egy fia is. Kim, Khloe, Kourtney lányai és Rob nevű fia Robert Kardashian ex-férjétől született, Caithlyn Jennertől pedig Kendall és Kylie lányai.

Taylor Hanson is hatalmas családban nevelkedett, összesen heten voltak testvérek, így ő sem tudta elképzelni kis létszámmal családját. Neki is öt gyereke van, három fia és két lánya. Nagy családot alapított David és Victoria Beckham is, összesen négy gyerekük van: Brooklyn, Romeo, Cruz, és Harper. A négy gyerekes celebapák közé tartozik Gordon Ramsay is, aki ráadsául szívesen főz velük kamerák előtt. És ha már főzésről és 4 gyerekről van szó, ne hagyjuk ki a sorból Jamie Olivert is, ráadásul ő még érdekesebb neveket adott nekik, mint azt eddig tették a sztárok: Daisy Boo, Poppy Honey, Buddy Bear és Petal Blossom.

Robert De Niro sem spórolt „magjával”, három nőtől hat gyereket tudhat a magáénak. Kevin Costner is hasonló cipőben jár, két anyától hét gyermeke született: Grace, Lily, Joe, Annie, Hayes, Cayden, és Liam. Nem maradhat ki a sorból Charlie Sheen sem, két ex-neje összesen 5 gyerekkel ajándékozta meg a házas évek során. Ewan McGregor már kicsit megfontoltabb volt, feleségétől, Eve-től négy álnya született, név szerint Jamyan, Clara, Esther, és Anouk. Akit igazi babagyártónak tartanak nem más, mint a nagy humorista-színész Eddie Murphy, (eddig) 8 gyermeke született.

Steven Spielberg és felesége, Kate Capshaw szintén 7 gyermeket nevelnek. Ebből csupán három közös, Spieelbergnek előző kapcsolatából volt már egy, Capshaw-nak ugyanúgy kettő, valamint a hetedik gyerekre örökbefogadással tettek szert. Sting is fontosnak tartotta a sokgyerekes családalapítást, első feleségétől, Frances Tomelty-től két gyereke van, Trudie Styler-től pedig négy.

 

Hírességek, na meg az a sok-sok gyerek

 

Jellemzően a férfi celebek rendelkeznek hatalmas létszámmal gyermekeiket illetően, hiszen könnyű ezt kivitelezni több ex-feleséggel. Azonban léteznek női hírességek is, mint például Lauryn Hill, akik sokgyerekes családot alapítottak.

Ha már Lauryn Hillt emlegettük, neki 6 gyermeke van, pontosabban négy fia és két lánya. Heidi Klum és Seal is hatalmas családdal büszkélkedhet, összesen négy gyerek tartozhat hozzájuk. Annette Bening is sok gyereket vállalt, Warren Beatty-től 4 gyereke született – Stephen, Isabel, Ella és Benjamin – és együtt nevelik őket. Tori Spelling sem marad ki a buliból, Dean McDermott-al együtt négy gyereknek adtak életet. Mira Sorvino színésznő is 4 gyerekkel büszkélkedhet, méghozzá egy apától, azaz Christopher Backus férjétől. Marie Osmond másképp csinálta, bár nincs saját gyereke, 8-at mégis örökbefogadott azért, hogy megváltoztassa életüket.

Képek: hangtarnok.hu, life.hu

Forrás: delina

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner