Főoldal > Hírek > Belföld > Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Láblevágással fenyegetik a magyar nyugdíjasokat!

Láblevágással fenyegetik a magyar nyugdíjasokat!

Lebuktatta a Ripost a bűnbandát! A rendőrségnek is szemet szúrtak a csalók, akik országszerte nyugdíjasokat vernek át. Sorsjegyekkel és borítékos sorsolásokkal is szédítették a nyugdíjasokat a Ripost által már leleplezett bűnbanda tagjai. A főkolompos előzetes letartóztatásban, négy gyanúsított szabadlábon védekezik. Felébredt a rendőrség Sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság, miután április közepén előzetesbe helyeztek egy 25 éves fiatalembert. ...

Tovább »

Roma fiatalok számára ír ki pályázatot a BRFK

Roma fiatalok számára ír ki pályázatot a BRFK

Budapesti Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú oktatás intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pályázatára azok a roma származású fiatalok jelentkezhetnek, akik középfokú oktatási intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, a pályázat benyújtásának évében elért, év ...

Tovább »

A NAV nevében húzzák le a bankkártyánkat

A NAV nevében húzzák le a bankkártyánkat

Adófizetők bankkártyáinak adataira vadásznak a csalók, a NAV nevében. Telefonon zaklatják a lakosságot. Az adóhivatal már megtette a feljelentést, azonban az ügyfeleket arra kérik, legyenek figyelmesebbek. Magánszemélyeket hívnak fel az utóbbi időben egyre többször azzal a szöveggel, hogy a NAV-tól telefonálnak, és adó-visszatérítést kapna az ügyfél, csak adja meg a bankszámla számát és a kártyaadatait. Ne dőljünk be, mert ez ...

Tovább »

Elfogtak három kábítószer-kereskedőt Budapesten

Elfogtak három kábítószer-kereskedőt Budapesten

Huszonnégy kilogramm marihuána átpakolása közben fogtak el három kábítószer-kereskedőt Budapesten – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján. A nyomozás adatai szerint a három férfi március óta többször csempészett kábítószert Szerbiából Magyarországra, majd értékesítette is azt. A határon átcsempészett kábítószert a 44 éves szegedi Á. Géza szállította a fővárosba, ahol a 49 éves budapesti N. Péter utasítására és irányításával szerdán ...

Tovább »

Autósok figyelem! Újra bírságolnak Óbudán

Újra bírságolnak Óbudán

Óbudán megint bírságolnak azokban az esetekben, amikor csak kamerakép áll rendelkezésre – írta szerdai számában a Magyar Nemzet a kerületi önkormányzat közleményére hivatkozva. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata azután kezdte újra a szankcionálást a lap szerint, miután elküldte az üggyel kapcsolatos kérdéseit az országos rendőrfőkapitánynak. A lap szerint a bírságolást március elején Bús Balázs polgármester függesztette fel és sürgős jogi állásfoglalást kért az ...

Tovább »

Gyerekekre vadásznak a szektások Magyarországon

Újra csőbe húz­tak egy is­ko­la­igaz­ga­tót, pro­pa­gan­da­fü­ze­te­i­ket pedig ez­ré­vel osz­to­gat­ják a kis­is­ko­lá­sok kö­zött. A Klik tiltja, mégis el­in­dult a szci­en­to­ló­gu­sok Drog­ma­ra­tonja. Tavaly többször is beszámoltunk arról, hogy a magyar szcientológia egyik fedőszerve, a Drogmentes Világért Alapítvány az iskolákat fenntartó KLIK figyelmeztetése ellenére is rengeteg iskolába jutott be ál-drogkampányával. Április 22-én, szombaton, mintegy 30-40 ember részvételével elindult az idei Drogmaraton. Nem is ...

Tovább »

Videón a fővárosi ékszerboltrablás gyanúsítottja

Ezt a férfit keresi a rendőrség, mert kirabolt egy ékszerboltot

Nyilvánosságra hozta a rendőrség a tegnapi fővárosi ékszerboltrablásról készült biztonsági kamerás felvételt. A rendőrség továbbra is keresi a 25 év körüli elkövetőt. Fekete nadrág, sötétkék kabát és kék sapka volt rajta. A biztonsági kamerának a felvételén is jól látható a sötétkék kabátos, baseball sapkás férfi, amint a második kerületi, Retek utcai ékszerüzletéhez közelít szombaton. A helyiségbe lépve fegyverrel, vagy annak ...

Tovább »

Vigyázz, új módszerrel ölik az állatokat a magyar kutyagyilkosok

Vigyázz, új módszerrel ölik az állatokat a magyar kutyagyilkosok

Nincs meg­ál­lás: szív­meg­ál­lást okozó kap­szu­lák­kal ti­ze­del­nék a ba­rát­sá­gos há­zi­ál­la­to­kat. Már a rend­őr­ség is nyo­moz! Sajnos a kegyetlen állatkínzók fantáziája kimeríthetetlen. Mint a Ripost is megírta, fagyállóval átitatott kolbászdarabokkal, szögekkel vagy gombostűvel átszúrt húsokkal próbálják meggyilkolni a védtelen állatokat. A napokban Gödöllőről és Gyálról érkeztek olyan hírek, hogy kerítésen át bedobált méreggel próbálják megölni a háziállatokat, Gödöllőn több kutyát is el ...

Tovább »

Ezt a férfit keresi a rendőrség, mert kirabolt egy ékszerboltot

Ezt a férfit keresi a rendőrség, mert kirabolt egy ékszerboltot

A tettes fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette meg a II. kerületi üzlet eladóját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya rablás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A férfi április 22-én 11 óra 50 perc körül bement egy budapesti, II. kerületi ékszerüzletbe, ahol az eladót a nála levő fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette, majd pénzt és ékszereket vitt el az üzletből. ...

Tovább »

Ijesztő baleset, használat közben robbant fel a magyar férfi mobilja

Ijesztő baleset, használat közben robbant fel a magyar férfi mobilja

Azon­nal el­dobta a ké­szü­lé­ket, de még így sem úszta meg égési sé­rü­lé­sek nél­kül. Óriási szerencse, hogy csak kisebb égési sérüléseket szenvedett az a dunaújvárosi férfi, akinek kezében váratlanul felrobbant a mobilja. A langlovagok.hu szerint az illető egyből eldobta a telefont, amint érezte, hogy baj van, a lángoló készülék pedig még a szőnyeget is kiégette. http://www.langlovagok.hu/kepek/10783_mobiltelefon-robbant-fel-dunaujvarosban Közzétette: Lánglovagok.hu – 2017. április 20. ...

Tovább »

Országos Rendőr- és Tűzoltónap – a rendőrök és a tűzoltók a Városligetben gyülekeznek

Országos Rendőr- és Tűzoltónap - a rendőrök és a tűzoltók a Városligetben gyülekeznek

Idén 7. alkalommal tartják meg az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot. Reggel 8:30-tól már programokkal várják az érdeklődőket az egyenruhások a Királydombnál. Különféle járműveket lehet megcsodálni, lesz kutyás és lovas, valamint közelharc és tonfa bemutató – derül ki a police.huról. A kevésbé kalandvágyó látogatók koncertekkel és tánc programokkal múlathatják az időt.

Tovább »

Tragédia történt az M3-ason

M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között

forrás: MTI Egy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor egy autó átszakította a szalagkorlátot és árokba borult az M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között szombatra virradó éjszaka – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A baleset az autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 140-es kilométernél történt. A járműben öten utaztak, az elsődleges információk szerint egy ember életét ...

Tovább »

Nem fogad ügyfeleket hétfőn a rendőrség

Nem fogad ügyfeleket hétfőn a rendőrség

forrás: MTI Hétfőn szünetel az ügyfélfogadás a megyei rendőr-főkapitányságokon, a rendőr-kapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken, mivel április 24-e, Szent György napja Magyarországon a rendőrség ünnepe és ez a hivatásos állomány számára munkaszüneti nap. Bejelentéseket azonban ezen a napon is felvesznek a rendőr-kapitányságokon – közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság. A kormány határozata alapján 1992 óta Szent György napján rendezik meg Magyarországon ...

Tovább »

Frontális ütközést okozott az út szélén popsit rázó lány – VIDEÓ

VIDEÓ: frontális ütközést okozott az út szélén popsit rázó lány

Legalábbis a felvétel alapján erősen gyanús, hogy miatta szaladt egymásba a motoros és az autós. Az előbbit medence- és nyílt lábszártöréssel vitték kórházba. Két ukrán lány szórakozott az út szélén vasárnap: egyikük táncikálni kezdett, twerkelt és rázta a fejét, a másik pedig filmezte őt. Aztán a felvételen is látszik, ahogy jön egy motoros, a táncoló lány pedig őt látva közelebb ...

Tovább »

Megrázó videó: rommá égett a budapesti busz, a tűzoltók is elképedtek – VIDEÓ

Megrázó videó: rommá égett a budapesti busz, a tűzoltók is elképedtek - VIDEÓ

A busz fel­is­mer­he­tet­len­sé­gik szét­ron­cso­ló­dott. Azt még vizs­gál­ják, hogy mi okoz­hatta a tüzet. Teljes egészében égett egy menetrend szerinti busz kedd este Budapest XII. kerületében, a Széll Kálmán téren. A baleset idején senki nem volt a buszon, így sérültek sincsenek. Lángba borult egy autóbusz a Széll Kálmán téren Lángba borult egy autóbusz a Széll Kálmán térenTeljes terjedelmében égett egy menetrend szerint ...

Tovább »

24 órás razzia kezdődik szerda reggel 6-tól az egész országban

24 órás razzia kezdődik szerda reggel 6-tól az egész országban

A Speedmarathon keretében a rendőrség az összes eszközt beveti, hogy kiszűrje a gyorshajtókat. A rendőrség kivonul az utakra, és 24 órán keresztül sebesség-ellenőrzéssel próbálja kiszűrni a gyorshajtókat. A Speedmarathon nevű európai akció szerda reggel 6 órától csütörtök reggel 6 óráig tart. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezésére indult kampány célja, hogy a sebességtúllépés veszélyességére felhívja a figyelmet. A ...

Tovább »

Dagad a botrány, sírva fakadt a sikkasztással vádolt Győzike

Dagad a botrány, sírva fakadt a sikkasztással vádolt Győzike

Az adó­ha­tó­ság mun­ka­tár­sai éb­resz­tet­ték őket. A show­man tel­je­sen ki­ké­szült! Amint  beszámoltunk róla, a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai szállták meg Gáspár Győzőék otthonát. Úgy tudni, nemcsak pénzt, hanem drogot és gépfegyvert is kerestek a showmannél. A zenész még 2014 januárjában ötvenmillió-négyszázezer forintot vett fel egy román cég számlájáról – ezzel nem számolt még el! Közel húszmillió forintot ...

Tovább »

Pótkerékbe rejtette a húszmilliót érő boldogságpótlót a brit férfi

Pótkerékbe rejtette a húszmilliót érő boldogságpótlót a brit férfi

Hét ki­lo­gramm ópi­um­szár­ma­zé­kot ta­lál­tak a pénz­ügy­őrök egy kül­földi au­tó­já­ban el­rejtve a rösz­kei ha­tár­át­ke­lőn. A hazánkba érkező brit nemzetiségű férfi autóján gyanús jeleket vettek észre. Ezért félreállították és alaposan átvizsgálták a kocsit és felvágták a pótkerekét. „A belépésre jelentkező férfi járművét átvizsgáló pénzügyőr a jármű pótkerékén friss szerelés nyomait vette észre – közölte Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és ...

Tovább »

Magyar nők lettek öngyilkosok a romantikus csalók miatt

Magyar nők lettek öngyilkosok a romantikus csalók miatt

Ma­gyar­or­szá­gon egye­dül­álló Ica tör­té­nete, aki csa­ló­va­dász­nak tartja magát. Ki­de­rült: ren­ge­teg ma­gyar nőt is át­ver­nek a ” ro­man­ti­kus csa­lók”! Pi­ra­mis­já­ték­szerű há­ló­za­tot épí­tet­tek az üz­let­ből, ami­ből ezrek élnek meg. A csalók általában nigériai vagy ghánai férfiak vagy nők, akik „az egész világot hülyére veszik”, ahogy Ica fogalmaz. Ica is belesétált a csapdába Ica négy és fél éve egy magát külföldi vállalkozónak kiadó ...

Tovább »

Döbbenetes videó került elő, így kutatták át a rendőrök Győzike házát! – VIDEÓ

Döbbenetes videó került elő, így kutatták át a rendőrök Győzike házát! - VIDEÓ

A show­man egész házát át­ku­tat­ták az adó­ha­tó­ság mun­ka­tár­sai, döb­be­ne­tes tár­gya­kat ta­lál­tak! Sok millió forintnyi készpénzt, hatalmas mennyiségű aranyékszert és több luxusautót is lefoglalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Gáspár Győzőtől. A csütörtök hajnali, délutánba nyúló házkutatásról videó is készült, amelyen jól látszik, hogy az álmából felkeltett showman döbbenten fogadja az adóhatóság munkatársait. A NAV közleményéből kiderül, hogy Győzike, a testvére, Zsolti ...

Tovább »

Most nem úszhatja meg a börtönt Győzike

Most nem úszhatja meg a börtönt Győzike

forrás: M1 Híradó Az ismert médiaszemélyiséget költségvetési csalás és sikkasztás miatt csütörtökön ismét gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Adó és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A gyanú szerint 2014 nyarától mostanáig több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg. Mivel a terhére rótt bűncselekményeket a korábbi ...

Tovább »

Sokba kerülhet az ittas vezetés!

Sokba kerülhet az ittas vezetés

forrás: MTI Az ittas járművezetőknek nem csupán a jogi felelősségre vonással kell számolniuk, de meg kell fizetniük az okozott balesetek kártérítési összegét is – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szövetség az ünnepi hétvége alkalmából figyelmeztetett, hogy még egy kisebb koccanás is több százezer forintba kerülhet, ha a jármű vezetője alkoholt fogyasztott. Kiemelték, hogy ilyen esetekben – a kötelező ...

Tovább »

Meghalt egy férfi rendőri intézkedés közben Budapesten

Meghalt egy férfi rendőri intézkedés közben Budapesten

forrás: MTI Rendőri intézkedés közben meghalt csütörtök délután egy férfi Budapesten – közölte a police.hu. A Rákóczi út egyik házába azzal hívták ki a járőröket, hogy a folyosón egy férfi őrjöng, cserepeket dobál, ablakokat tör be – írták. Mivel a rendőrökkel szemben is – egyik kezében vascsővel, a másikban fűrésszel – fenyegetően lépett fel, vegyi eszközt és testi kényszert alkalmaztak ...

Tovább »

Tömegkarambol az M0-áson

Sírva röhögtek a rendőrök, mikor kiderült, ki a betörő

forrás: hirado.hu Lezárták az M5-ös felé vezető oldalt Dunaharaszti előtt – közölte a katasztrófavédelem. Összeütközött két kamion, két autókat szállító tréler és egy személygépkocsi az M0-ás autóúton, a 20. kilométernél, Dunaharaszti közelében, az M5-ös autópálya felé tartó oldalon. Egy járműbe beszorult egy ember, őt a műszaki mentést végző, szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók szabadították ki és adták át a mentőknek. Az egyik ...

Tovább »

Pofátlan trükkel százezreket csalnak ki betegekből, nyugdíjasokból

Pofátlan trükkel százezreket csalnak ki betegekből, nyugdíjasokból

Ezúttal Egerben bukkantak fel az időseket lehúzó csalók! Egy magyar fejlesztésű készülék adatainak a meghamisításával veszik rá a nyugdíjasokat a vásárlásra. A rendőrség nyomoz, gyanúsított egyelőre nincs, az áldozatok száma viszont folyamatosan emelkedik. A Ripost megtalálta a készülék feltalálóját, aki szintén fel van háborodva. A csalóknak már valóban semmi sem szent! Figyelmeztetést tett ki a közösségi portálon egy egri hölgy, ...

Tovább »

Ismét határsértőket fogott a rendőrség

Ismét határsértőket fogott a rendőrség

forrás: MTI Nyolc határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken három, szombaton és vasárnap kettő-kettő jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások. A román és ukrán határszakaszon csupán egy migránst fogtak el.   ...

Tovább »

Pillanatokon múlt az életük: égő autóból menekült meg egy négytagú magyar család – VIDEÓ

Pillanatokon múlt az életük: égő autóból menekült meg egy négytagú magyar család - VIDEÓ

Nagy sze­ren­cséje volt annak a csa­lád­nak, ame­lyik szom­bat kora dél­után még idő­ben meg­me­ne­kült egy le­égett au­tó­ból. Az eset Kő­bá­nyán, a Fehér út egyik mel­lék ut­cá­já­ban tör­tént. Az Árkád üzletházhoz közel járt az a négytagú család, amelyik megmenekült a pillanatok alatt leégett autójából. A szülők szerencsére időben észlelték a vészhelyzetet és két gyermekükkel az utolsó pillanatokban kimenekültek a gépkocsiból. A helyszínre ...

Tovább »

Döntsd el te, hol legyenek traffipaxok az utakon!

Döntsd el te, hol legyenek traffipaxok az utakon!

Áp­ri­lis 19-én, szerda reg­gel­től más­na­pig Eu­rópa összes traffi­pa­xát be fog­ják vetni a gyors­haj­tók ellen. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL újra kezdeményezi az úgynevezett Speedmarathon kampányt, mely során Európa összes traffipaxát be fogják vetni a száguldozók ellen.  Magyarországon is az összes fix és mobil traffipaxot használni fogja a rendőrség! A mobil sebességmérők elhelyezéséhez kéri a lakosság segítségét a hatóság: ...

Tovább »
WordPress Lightbox