6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHihetetlen történet: Ötmillió forintot talált vécéjében a magyar tévés

Hihetetlen történet: Ötmillió forintot talált vécéjében a magyar tévés

Szó szerint krimibe illő kalandba keveredett az ismert hazai tévés, aki maga találta meg a szatyornyi pénzt a vécétartályban.

Dömsödi Gábor talán maga sem hinné a vele megesett kalandot, ha valaki csak úgy mesélné neki, pedig a krimibe illő sztori maga a valóság. Az egykori tévés felesége budapesti albérletének szomszédságában még márciusban járt egy csaló, aki hamis aranyröggel házalt.

A szomszéd gyanút fogott, ezért bezárta a férfit a saját lakásába, de az az erkélyen át távozott, és átmászott Dömsödiékhez, ahol aztán elfogták a rendőrök. A szomszéd 5 millióját azonban nem találták meg nála. A mese éppen a napokban vett különös fordulatot, amikor is az eddig előzetesben ülő férfi jelentkezett a közös képviselőnél, hogy rendezné a kárt.

Hihetetlen történet Ötmillió forintot talált vécéjében a magyar tévés 1

„Először azt hitte, hogy ez őszinte megbánás a részéről. Üzentem is neki, hogy kétszázezer forint volt a bejárati ajtó kicserélése.

Amikor azonban ragaszkodott hozzá, hogy szeretné felmérni a kárt, gyanút fogtam

– mesélte a Blikknek Dömsödi, akinek akkor ugrott be, hogy a kutatás során nem szerelték szét a vécétartályt. Egy csavarhúzóval tért vissza a lakásba, ahol meg is találta az elrejtett milliókat, és értesítette a rendőrséget.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work