13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldHihetetlen: Luxemburg töltőállomást nyit a Holdon - VIDEÓ

Hihetetlen: Luxemburg töltőállomást nyit a Holdon – VIDEÓ

Luxemburg – Ezer munkatársat küldenének fel 20 éven belül, de turistáknak is lenne hely.

Első hallásra vakmerő tervnek tetszik, de egyáltalán nem „űrből kapott” az ispace vállalkozása, hiszen a Mars meghódítására induló űrhajóknak szükséges lesz üzemanyagra, miután a Föld tömegvonzásából kiszabadultak. – Elképzelésünk szerint, 2040-re már ezer embernek munkát adó bázisunk lesz a Holdon. A hidrogént helyben állítanánk elő, de 10 ezer turista számára is lesz majd hely – vázolta Maia Haas, a japán székhelyű luxemburgi cég szóvivője, és hangsúlyozta, a holdbéli töltőállomást úgy tervezik, hogy űrhajók tudjanak dokkolni és üzemanyagot tankolni. Már a látványtervet is bemutatták, amelynek alapján Höldvölgy, azaz Moon Valley lesz a tankercity neve.

A Bild riportjából az is kiderült, hogy az ispace 2021-ben juttat fel egy napelemes holdjáró robotterepjáró szondát a kb. 380 ezer kilométeres magasságban keringő égitestre, amely megkeresi majd a töltőállomás megfelelő helyét. Az önjáró rovert már kifejlesztette a Luxemburgi Tudományos és Technológiai Intézet (LIST).

Forrás: Blikk.hu

Fotó: YouTube

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner