7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárHihetetlen hír: Újra lát a megvakult énekes

Hihetetlen hír: Újra lát a megvakult énekes

Lapunk éppen egy hónappal ezelőtt  számolt be róla, hogy az egykori XL Sisters formáció énekese Demeter György elvesztette látását.

Lapunk éppen egy hónappal ezelőtt számolt be róla, hogy az egykori XL Sisters formáció énekese Demeter György elvesztette látását.

A zenész hat éve betegedett meg, melynek következtében először a bal majd a jobb szeme világát is elvesztette. Most egy vakcina hatására újra lát, sőt szemüveget sem kell hordania.

„Január közepén dr. Milibák Tibor tanár úr a szemembe fecskendezett egy gyógyszert, ami három hét alatt fokozatosan hozta rendbe a jobb szememet. Mára tökéletesen látok, ami egy igazi csoda!”

– mesélte György, aki így igazán boldogan készül együttese a Bulldózer március 13.-ai koncertjére.

„Vakon sem hagytam abba a zenélést, hiszen a zenekarom tagjai mindvégig segítettek és kitartottak mellettem, de most, hogy újra látok, gőzerővel vetem bele magam a próbákba, hogy egy igazán jó bulit prezentálhassunk az Akvárium Klubban” – tette hozzá az énekes.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem