Hirmagazin.eu
Főoldal » „Hibás értelmezés” – Cáfolja a pápa, hogy baloldali lenne
Külföld

„Hibás értelmezés” – Cáfolja a pápa, hogy baloldali lenne

forrás: MTI

Ferenc pápa a Kubából az Egyesült Államokba tartó repülőgép fedélzetén újságíróknak nyilatkozva cáfolta, hogy baloldali beállítottságú lenne.

“Vannak, akik azt mondhatják, hogy néhány dolog balosan hangozhatott, de ez hibás értelmezés lenne. Ha azt akarják, hogy imádkozzam el a hiszekegyet, készséggel megteszem” – mondta a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta: biztos benne, hogy doktrínája a “gazdasági imperializmussal” kapcsolatban megegyezik a katolikus egyház szociális doktrínájával.

A csaknem félórás, spanyolul és olaszul megtartott sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy az amerikai kongresszusban az általa nem tökéletesen beszélt angol nyelven elmondandó beszédében csütörtökön “a kétoldalú kapcsolatokról és a multinacionális kapcsolatokról, mint a haladás és az együttélés jeléről” kíván majd beszélni.

hirmagazin_2015-09-23_071047
Ferenc pápa integet az Antonio Maceo repülőtéren Santiago de Cubában. MTI/EPA/Orlando Barria

Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok meg fogja szüntetni a Kuba elleni gazdasági embargót, de elmondta, hogy a törvényhozásban nem fogja felhozni ezt a kérdést, mert annak megoldása a két ország tárgyalásaitól függ. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két ország elnöke ezeket jó, mindkét oldalt kielégítő eredménnyel fogja majd lezárni.

Ferenc kijelentette: nem tudott róla, hogy Kubában a Szentszék nunciatúrájánál mintegy félszáz másként gondolkodót vettek őrizetbe, akik találkozni szerettek volna vele. Kitért azon feltételes kérdések megválaszolása elől, hogy akart volna-e beszélni velük, és mit mondott volna nekik. Ugyanakkor elmondta, hogy államfőknek sem ad magánaudienciát.

Kifejezte reményét, hogy Kubában újabb rabokat fognak szabadon engedni azon a 3 ezren felül, akiket a látogatása alkalmából engedtek el. A pápa, aki vasárnap fel fogja keresni Philadelphia legnagyobb börtönét, az életfogytiglani szabadságvesztést “rejtett halálbüntetésnek” nevezte, és megismételte, hogy az egyház elkötelezett a kegyelem kérvényezése mellett.

Az MSNBC és a Telemundo televízió, valamint a Marist közvélemény-kutató intézet hét elején megjelent közös felmérése szerint az amerikaiak 51 százalékának kedvező véleménye van Ferencről és csak 9 százalékuk ítéli meg őt kedvezőtlenül.

A kongresszus mindkét házában többségben lévő republikánusok gyakran nem értenek egyet a pápa gazdasági üzeneteivel, nem rokonszenveznek az amerikai-kubai kapcsolatok normalizálásában játszott szerepével és azzal, hogy támogatja az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló megállapodást, de üdvözlik, amikor megvédi a katolikus egyháznak az abortuszt és a melegházasságot ellenző tanítását.

A The Washington Times arról írt, hogy a világ számos táján megtapasztalt “Ferenc-hatás” mindeddig nem tudta megfordítani a hitüket aktívan gyakorló és templomba járó amerikaiak számának erózióját. A CARA katolikus kutatóintézet adatai szerint miközben az országban a katolikusok száma idén elérte a 81,6 milliót, a felekezetet elhagyott hívők száma 25 millióra növekedett.

A papok száma ugyanakkor a 70-es évek csaknem 60 ezres szintjéről 2015-re 37 538 főre, a gyerekkereszteléseké pedig a mintegy 1,3 millióról idén 700 ezer alá csökkent.

A The New York Times kedden ezzel szemben “csak” 68 millió bejegyzett katolikusról írt, akiknek az egyharmada immár spanyolajkú. A papság szerkezete azonban nem követte ezt a demográfiai változást, a lelkipásztoroknak csak a 7,5 százaléka képviseli ezt a csoportot és a 270 aktív püspökből is csak 28-an spanyolajkúak. A lap szerint miközben két évtizeddel ezelőtt minden negyedik amerikai katolikusnak vallotta magát, ma már – a szekularizáció miatt – csak minden ötödik.

Miközben a liberális amerikai katolikusokat fellelkesítette Ferenc 2013 márciusában történt pápává választása, konzervatívok körében népszerűsége a Gallup szerint az egy évvel ezelőtti 72 százalékról 45 százalékra esett vissza. Egy, júliusban elvégzett felmérés szerint az amerikai katolikusok 82 százaléka szerint a pápa helyes irányba kormányozza az egyházat, és ez az arány a felekezet republikánus érzelmű tagjai körében is 70 százalék.

 

Hasonló hírek

Megpecsételődött a vulkáni szigeten rekedt emberek sorsa: újra kitörhet a tűzhányó, már nem menekülnek a földi pokolból

Mazsi

Brexit: rendkívüli költségvetési intézkedéseket fogadott el az EU megállapodás nélküli kilépés esetére

Géza

Cápatámadásban halhatott meg egy tizenéves szörfös Ausztráliában

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------