Hirmagazin.eu
Főoldal » Hétvégi közlekedési prognózis
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Hétvégi közlekedési prognózis

A 2017. október 6. és 2017. október 8. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a forgalomban résztvevők. (ORFK Kommunikációs Szolgálat, 2017. 10. 06., péntek)

Pénteken napközben főként a Dunántúlon és helyenként északon lehet számítani kisebb esőre, záporokra. Az ország északi felén hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt majd, délen erősen felhős, borult marad az ég. Többfelé megélénkül, északnyugaton megerősödik az északnyugati szél. Napközben mindössze 12-16 fokos maximumokra lehet készülni, hidegfronti hatás érvényesül.

Szombaton a Tiszántúlon megélénkül, a Dunántúlon megerősödik az északias szél. Túlnyomóan napos, gomolyfelhős idő várható északon, északnyugaton azonban előfordulhatnak kisebb záporok. Hajnalban 4-10, délután 13-17 fokot mérhetünk.

Vasárnap már több lesz felettünk a felhő, csak rövidebb időre süthet ki a nap. Kisebb csapadék csak néhol fordulhat elő. Északnyugaton és a középső tájakon erősödhet meg az északnyugati szél. Hűvös hajnalt követően, délután 14-18 fok között alakul a csúcshőmérséklet. (Forrás: www.idokep.hu)

M1

  • folyamatos munkavégzés miatt a 156+700-158+600 kilométerszelvényben a Szeged felé vezető oldalon ellenőrző állomás építése miatt 100 km/h sebességkorlátozásra kell számítani, továbbá le lesz zárva a leállósáv (belső sávszélesség 3,75 méter, külső sávszélesség 3,75 méter) kiépített fix tereléssel, éjszaka is.
  • a főváros felé vezető oldalon szintén ellenőrző állomás építése miatt a 159+000-157+000 kilométerszelvényében lesz folyamatos munkavégzés, 80 km/h sebességkorlátozás és a leállósáv lezárása mellett (belső sávszélesség 3,75 méter, külső sávszélesség 3,75 méter) kiépített fix tereléssel, éjszaka is.

M5-M0

  • 2017. október 14-ig az M5-M0 csomópont három kollektor ága (a 0+000, a 0+364 és a 0+963 kilométerszelvényt érintően) teljesen lezárásra kerül a betonelemek cseréje miatt. Az autósok az M5-ös autópályáról sem Budapest, sem Szeged felől nem tudnak majd közvetlenül felhajtani az M0-ás autóút M3-as autópálya felé vezető oldalára. A Budapest felől érkezők az M51-es autóút érintésével, az 51-es úti csomópontban tudnak az M0-ás autóútra az M3-as felé felhajtani. A Gyál, Alsónémedi felől érkezők az M0-s autóút 5-ös úti csomópontjában tudnak megfordulni az M3-as felé. Szeged felől szintén az 5-ös úti csomópontban tudnak visszakanyarodni az arra közlekedők. A terelőutakat változtatható jelzésképű táblákon és sárga alapszínű táblákon is jelzik.

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

A „Kamionstop” 2017. október 7. (szombat) 22 órától október 8. (vasárnap) 22 óráig tart. Szeptember 1-jétől az államhatártól a telephelyig vagy az első lerakóhelyig már nem szabad „hazagurulni”. Az alkalmazott kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem valószínű (www.met.hu).

A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul 2017. október 6. és 2017. október 8. között.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http.//www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton –  elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében – Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-60 percet is meghaladhatja.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozások kialakulásával.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozások kialakulásával.

Bács-Kiskun megye

A megye közúti határátkelőhelyein, a hétvégén intenzív kilépő személyforgalommal számolunk, elsősorban péntek délutántól estig, majd szombat reggeltől délutánig. A megnövekedett forgalom miatt esetenként várakozás alakulhat ki a személyforgalomban, amelynek mértéke a személyforgalomban Tompa közúti határátkelőhelyen elérheti a 30 percet. Vasárnap számolni kell a belépő buszok és személyautók számának emelkedésével, ami esetenként 30 perces várakozást eredményezhet.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen, pénteken a kilépő irányban a buszok és a személygépjárművek tekintetében 30-60 perces, míg tehergépjárművek esetében akár 120 perces várakozás kialakulásával számolunk. Vasárnap belépő irányban a buszoknál 30-60 perc, míg a személyforgalmi sávon szintén 30-60 perc várakozás alakulhat ki. A tehergépjárművek esetében akár 60-120 perc várakozás is kialakulhat ki- és belépő irányban is.

Röszke és Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után a belépő irányban, illetve a zárást megelőzően, az esti órákban a kilépő irányban.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban a pénteki és a szombati napon 60-180 perc várakozási idővel lehet számolni, míg belépő irányban pénteken és szombaton, illetve a kamionstopot követően a jövő héten hétfőig 180 percet meghaladó várakozás is kialakulhat. A személyforgalomban belépő irányban vasárnap akár 15-30 perc várakozás kialakulásával számolhatunk. A fentieken túl a szombati napon belépő irányban az autóbuszok tekintetében 30 perc várakozás is kialakulhat.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein várakozás kialakulásával nem számolunk.

A kép illusztráció

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen október 7-én 15-22 óra között 120 perc várakozás alakulhat ki a kilépő, 60 perc várakozás a belépő tehergépjárművek tekintetében.

A tehergépjárművek esetében október 8-án 23 órától október 9-én 22 óráig a kilépő irányban 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. A személygépjárművek tekintetében október 7-én és október 8-án 8 óra és 20 óra között kilépő és belépő irányban akár 30 perc várakozás is kialakulhat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen, jellemzően a dinamikusan megnövekedő személyforgalom miatt alakulhat ki a hétvégén ki- és belépő irányban egyaránt 30-120 perc várakozás. A teherforgalom tekintetében a várakozás kilépő irányban elérheti, illetve meghaladhatja a 60-180 percet.

Tiszabecs és Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalom tekintetében a hétvégén kilépő irányban 60-120, belépő irányban 30, esetenként 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

Barabás (zárás 19 óra), Lónya (zárás 16 óra) közúti határátkelőhelyen a nap bármely időszakában kialakulhat várakozás, melynek mértéke elsősorban az átkelőhely zárását megelőző időszakban ki- és belépő irányban is elérheti vagy meghaladhatja a 60 percet. A várakozások elkerülése érdekében javasoljuk, hogy kilépő forgalom esetén a zárást megelőző 30. perctől a Lónya közúti határátkelőhely helyett válasszák a Barabás közúti határátkelőhelyet. Javasoljuk továbbá, hogy a zárást megelőző 30. perctől a Barabás közúti határátkelőhely helyett válasszák az állandó nyitva tartású Beregsurány közúti határátkelőhelyet.

Vállaj közúti határátkelőhelyen a hétvégi időszakban esetenként számolhatunk akár 30 perc várakozással. Csengersima Közúti határátkelőhelyen a reggeli-délelőtti időszakban belépő irányban 15-30 perc, a kora délutáni és esti órákban pedig kilépő irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával számolunk a szakaszosan megnövekvő utasforgalom miatt.

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek, legyenek tekintettel a megnövekedett járműforgalomra! A gyalogosok, kerékpárosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői! Biztonságos és balesetmentes közlekedést kíván az Országos Rendőr-főkapitányság!

Forrás: police.hu
Képek: police.hu, hirmagazin.eu, hungarokamion, index, infogyor

Hasonló hírek

Így lépett le a nyírségi postás a családi pótlékkal

Mazsi

Szívszorító: utolsó útjára kísérték a dombrádi kismamagyilkosság áldozatát, zokogva vettek búcsút tőle – fotók

Géza

Cannabist termesztett – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------