7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekIdőjárásHétvégére erős lehűlés jön

Hétvégére erős lehűlés jön

forrás: met.hu

A meteorológia előrejelzése szerint vasárnap többfelé lehet eső, zápor, és 22 foknál nem lesz melegebb.

Szerdán ismét napos időre van kilátás a keddinél kevesebb gomolyfelhővel, melyekből helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok, legkisebb eséllyel északkeleten. Mérsékelt légmozgás várható, de zivatarok környezetében átmeneti erős, viharos szélrohamok is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön is sok lesz a napsütés, csak kevés felhő valószínű. Csapadék nem valószínű. A déli szél csak a Kisalföldön és az Alpokalján élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Pénteken napos idő lesz gomolyfelhőkkel, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Napközben főleg északkeleten helyeként, estétől a Dunántúlon szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, majd este a Dunántúlon északnyugatira fordul, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul, de északnyugaton 18, 19 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

Szombaton közepesen és erősen felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, de a több felhő keleten valószínű. Kezdetben többfelé, majd nyugaton már csak elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Keleten néhol zivatar is lehet. A Tiszántúlon a déli, másutt az északnyugati szelet kísérik olykor erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé lehet eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, a Dunántúlon olykor viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Fokozatosan egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, északnyugat felől szűnik meg a csapadék. Az északi, északnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work