9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekHétvégén lesz utoljára Red Bull Air Race Magyarországon

Hétvégén lesz utoljára Red Bull Air Race Magyarországon

Tizenkét budapesti futam után ezúttal a Balatonon, Zamárdiban mérik össze tudásukat a hétvégén a világ legjobb pilótái a Red Bull Air Race műrepülő-verseny idei harmadik állomásán, amely az utolsó előtti rendezvény a sorozat történetében.

A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy az idei lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye, jövőre ugyanis már nem rendeznek versenyt, amelyből a sorozat 2003-as megalapítása óta több mint kilencvenet tartottak meg.

A műrepülős világbajnokságnak is tekintett sorozat az idén február elején Abu-Dzabiban indult, eredetileg nyolc állomása lett volna, de júniusban Kazanyban rendeztek viadalt, amely után Zamárdi következik, az utolsó futamot pedig Japánban tartják szeptember elején.

Az úgynevezett Master Classban 14, míg az utánpótlás-versenyzőket felvonultató Challenger Classban 12 műrepülő-pilóta méri ssze tudását a Balaton felett szombaton és vasárnap.

Az összetett pontversenyben két futam után a japán Muroja Josihide áll az élen, mögötte a címvédő cseh Martin Sonka a második, míg az ausztrál Matt Hall a harmadik.

A Challenger Class mezőnye szombaton 14.45-től és vasárnap 12 órától is versenyez majd, a Master Class időmérőjét szombaton 16.05-től rendezik, a döntőre pedig vasárnap 15.05-től kerül sor.

A nézőket különböző kiegészítő programokkal is várják a szervezők, így mindkét napon lesznek repülőgépes és helikopteres bemutatók, köztük Besenyei Péter műrepülős produkciói.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem