11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldHétfőtől már csak két család találkozhat Németországban

Hétfőtől már csak két család találkozhat Németországban

Újabb szigorítások lépnek életbe november 2-ától a járvány miatt Németországban.

Be kell zárniuk a vendéglátóhelyeknek, készételt csak elvitelre adhatnak ki, de a színházakra, az operákra és a koncerttermekre is lakatot tesznek. A kisboltok, az általános iskolák és az óvodák azonban továbbra is működhetnek

– állapodott meg Angela Merkel kancellár a tartományi vezetőkkel szerdán.

Az iskolák és az óvodák ugyanakkor továbbra is működhetnek, ugyanez vonatkozik a kiskereskedelemre, az üzletekre is. A profi sporteseményeket ismét csak nézők nélkül rendezhetik meg, ebbe a Bundesliga mérkőzései is beletartoznak – közölte a kancellár és a miniszterelnökök tárgyalásáról szóló előzetes jelentésében a DPA német hírügynökség és a Bild című napilap.

Szigorítások lépnek életbe a közösségi életben is Németországban. Egy családnak csak egy másik családdal (háztartással) szabad találkoznia, egyszerre legfeljebb tíz embernek.

A szerdai határozat szerint ennek betartása kötelező lesz, és a korlátozások megsértését a hatóságok ellenőrzik. Arról azonban, hogyan lehetne a magántulajdon megsértése nélkül ellenőrizni és büntetni a magánrendezvények résztvevőit, továbbra sincs egyetértés a politikusok között.

 

A szövetségi és a tartományi kormányok drasztikus érintkezési korlátozásokkal akarják kordában tartani a koronavírus-járványt, miután szerdán

ismét rekordot döntött (14 964) az új megbetegedések száma. A Robert Koch Intézet adatai szerint egy héttel ezelőtt még feleannyian, 7595-en betegedtek meg. A Covid–19-hez köthető halálesetek száma a hétvégén meghaladta a 10 ezret Németországban.

A legrosszabb helyzetben a főváros, Berlin, valamint Bréma, Hessen és Észak-Rajna–Vesztfália van, ahol a százezer lakosra jutó új megbetegedések száma 145, 142, 133, illetve 125.

hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem