13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőPrograminfóHetedszer rendezik meg Budapesten a Sportos vakáció a városban programot

Hetedszer rendezik meg Budapesten a Sportos vakáció a városban programot

Idén nyáron hetedik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata a fővárosi gyerekeket megcélzó Sportos vakáció a városban elnevezésű programját, amely iránt az érdeklődés évről évre nő.

Az idén a Budapest 2019 Európa Fővárosa programsorozat keretében megvalósuló esemény céljairól a szervezők képviseletében Szobotka Gyöngyvér a keddi sajtótájékoztatón elmondta: az induláskor népszerűsíteni szerették volna a rendszeres testedzést, valamint a fiatalokat bevonzani a sport világába. Kiemelte: minden korosztálynak kínálnak programokat, a cselgáncstól kezdve a víváson, néptáncon, színpadi mozgáson és játékos ökölvíváson át a kézilabdáig.

Hangsúlyozta, hogy a szervezésben sportszakemberek, edzők, híres sportolók is részt vesznek, a programok pedig egész nyáron ingyenesen látogathatók, azokba az érdeklődők előképzettség nélkül kapcsolódhatnak be.

Szobotka Gyöngyvér az MTI kérdése elmondta: kezdetekben kétezer gyereket mozgattak meg, tavaly viszont már 4500 volt a részvevők száma.

„A gyerekek körében nagyon népszerű a program, szájról szájra is terjed a híre” – mondta.

Kamuti Jenő világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzet Sportolója orvosként és sportolóként is a rendszeres mozgásra buzdít, és elmondta, hogy túl a nyolcvanadik életévén sem tudja sport nélkül elképzelni az életét. „Az én drogom a mozgás” – emelte ki.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke hangsúlyozta: a cselgáncs a kezdetektől része a programnak, amelyet továbbra is támogatni kívánnak, mert példaértékű, hogy az iskolai tanév szünetében is mozgáslehetőséget biztosít a fiataloknak. „Nemcsak az a fontos, hogy minden gyerek megtanuljon úszni, hanem az is, hogy megtanuljon esni” – hangsúlyozta az elnök.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy háromgyermekes apukaként nagyon jól tudja, milyen nagy problémát jelent a szülőknek, hogy mit kezdjenek a gyerekekkel a két és fél hónapos nyári szünetben. Kiemelte: a sportos vakáció programsorozat mindenki számára kedvező megoldást kínál.

A sajtótájékoztatón résztvevő sportolók – például Karakas Hedvig cselgáncsozó, Márton Anna kardvívó – felidézték gyerekkori élményeiket, hogy a szünidőt állandó mozgással töltötték, és jó lenne, ha a „mai fiatalok sem csak a kütyüiket nyomkodnák”.

Gárdos Gábor vívó mesteredző örömmel számolt be arról, hogy a sportos vakáció alatt az MTK vívószakosztályában nemcsak a gyerekek, hanem az őket kísérő szülők is kipróbálhatják a vívást.

A helyszínekről és a részletekről további információkat a program honlapján találhatnak az érdeklődők.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work