15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekHelyreigazítás - Budapest, 18. kerület, Kondor Béla Általános Iskola ügye

Helyreigazítás – Budapest, 18. kerület, Kondor Béla Általános Iskola ügye

Korábban megjelent egy tényfeltáró cikkünk, „Tankötelezettség Magyarországon, de.. ” címmel (amit azóta töröltünk médiáról és a rendszerünkből is), a Budapest, 18. kerület, Kondor Béla Általános Iskola bizonyos hiányosságairól.

A cikket Kovács Karolina munkatársunk írta akkor. A cikk egy tanító információja alapján készült el, miszerint az iskolában szennyezett a víz, és december óta nem kapnak a gyerekek gyümölcsöt.

Ezen információja alátámasztására a tanító kérte a szülőket (többek között Kovács Karolinát is, mivel Ő is egy szülő), hogy vigyenek be az iskolába (nulladik tagozatos, un. előkészítő osztályba) ásványvízet és gyümölcsöt.

A héten, mivel kiderült, hogy a tanító nem úgy gondolta, vagy nem az információ komolyságának megfelelően, nem helyesen mondta el a valós információt, vagy nem tudta, hogy az anyuka cikk-szerkesztő, vagy nem is igaz, hogy a víz szennyezett, csak lehet hogy ő nem szereti ezt a fajta vizet, ami az iskolai csapból folyik, később azt nyilatkozták, hogy nem is mondott ilyet, szóval több egyeztetés történt ezügyben, amelynek hatására a cikket, mint említettem, töröltem.

A mai napon az iskola illetékes vezetője kérte Kovács Karolinától a helyreigazítást, íme:

HELYREIGAZÍTÁS:

 

Budapesten, a Kondor Béla Általános Iskolában a víz természetes jellegű, megfelel minden előírt követelménynek, nem rossz ízű, és főként nem szennyezett!

Budapesten, a Kondor Béla Általános Iskolában a gyermekek az előírtaknak megfelelően kapnak étkezést, gyümölcsöt!

A HIRMAGAZIN.EU ONLINE MÉDIA cikke egy szerkesztői információ alapján készült el, a szerkesztői információ tanítói információra épült, s mint ilyenkor lenni szokott, utólag, a szóbeli információnak már nincs gazdája, ezért –

A HIRMAGAZIN.EU ONLINE MÉDIA HELYREIGAZÍTJA KORÁBBI CIKKÉT, AMIT AZÓTA TÖRÖLTÜNK A MÉDIÁRÓL!

 

A KONDOR BÉLA ÁLTALÁNOS ISKOLA- TISZTESSÉGES, BECSÜLETES, ODAFIGYELŐ, GONDOSKODÓ, MEGBÍZHATÓ VEZETŐITŐL ÉS AZ ÉRDEKELTEKTŐL EZÚTON IS ELNÉZÉST KÉRÜNK!

Egyúttal felajánljuk, hogy amennyiben bármilyen médiasegítséggel állhatunk az iskola rendelkezésére, azt természetesen, díjmentesen vállaljuk!

 

Kiemeljük továbba azt a hitvallásunkat, hogy számunkra MAGYARORSZÁGON, a gyermek a legfontosabb érték, hisz ők a jelen és jövő zálogai. Mi imádjuk a gyermekeket, és nagyon kritikusan vizsgálunk minden velük kapcsolatos információt!

 

A HIRMAGAZIN.EU ONLINE MÉDIA ezért nem tud „elmenni” egyetlen olyan információ mellett sem, amely a gyermekek esetleges hiányt szenvedését, vagy más, a gyermekeket érintő tényezőket taglalják.

 

Az ezen ügyben megfogalmazott probléma tehát nem valós, így azzal a megnyugvással zárhatom soraim, hogy gyermekeink Budapesten, a 18. kerületben, a Kondor Bála Általános Iskolában biztonságban vannak, nevelésük, oktatásuk a leggondosabb módon megfogalmazott, amit ezúton is hálásan köszönök!

 

Bognár Géza, a Hirmagazin.eu tulajdonosa, főszerkesztő

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem